Archive for March 5th, 2012

Ismét tüntettek az önálló magyar tagozat megalakulása ellen a MOGYE román diákjai

Ismét tüntettek hétfőn az önálló magyar tagozat megalakulása ellen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román diákjai – közölte a román Agerpres hírügynökség. (more…)

A Cinemacity moziajánlata március 8-ig

A Cinemacity is a legjobb produkciókat hozza erre a hétre. Íme a kínálat március 8-át is beleértve:

- A Némafilmes (The Artist, 2011), 17.30, 19.40, 21.50 órától; (more…)

Mit vetítenek a Művész moziban március 8-ig?

Március 8-át is beleértve, az alábbi filmek kerülnek bemutatásra a főtéri Művész moziban.

Ugyanakkor azt is megemlítjük, hogy még áll a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal ajánlata a hölgyek számára a Nőnap alkalmával – át lehet még venni az ingyenes meghivókat, azok száma azonban korlátozott. (more…)

Mától lehet iratkozni a felkészítő osztályokba

Március 5. és 16. között zajlik az első osztályt megelőző felkészítő osztályba való iratkozások első fordulója Maros megyében. A kicsik beiratásának második fordulóját március 20. és 27. között tartják, ezalatt más iskolákat lehet megpályázni, mint amelyek a lakhely szerint járnának.

Mint ismert, a felkészítő osztályokat a megye általános iskoláiban és gimnáziumaiban alapítják. Ezekbe pedig azok a gyerekek irathatók be, akik 2012 végéig betöltik a 6. életévüket.

A harmadik fordulót április 23. és 25. között tarták azon gyerekek számára, akiknek szülei a második forduló alatt kérvényezték, hogy csemetéjük más osztályba járhasson, mint amelyhez lakhelyük szerint tartozna, viszont az iratkozás sikertelennek minősült. (more…)

Újabb tiltakozóakciót szerveznek a MOGYE hallgatói

Ma, március 5-én, déli 12 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatói az utcára vonulnak, ily módon tiltakozva az ellen, hogy a politikum beleavatkozik az egyetem életébe, valamint azért is, hogy a tanintézményt két részre tagolják.

A tüntetést a Prefektúra épülete elé jegyezte elő az Egyetemisták Szövetsége, amelynek képviselői szerint a MOGYE már csak egy politikai eszköz arra, hogy az RMDSZ a kormányban maradhasson. (Gondolnak itt a politikai párt azon megjegyzésére, hogy az RMDSZ távozik a kormányból, amennyiben a MOGYÉ-n nem lesz magyar tanszék.) (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más