Archive for March 12th, 2012

Nem az RMDSZ-nek, hanem a választóknak tartozik felelősséggel Tőkés László

Mint ismeretes, Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke ma sajtóközleményben jelentette ki, hogy kilép az RMDSZ-ből. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke, Borbély László szerint, Tőkés László RMDSZ-ből való kilépése túl későre jött, ezért a gesztus csakis a politikus képmutatását bizonyítja. (more…)

Kormányhatározattal rendezik a magyar oktatás ügyét a MOGYE-n

Kormányhatározattal rendezik a magyar oktatás helyzetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), tájékoztatta az MTI-t Máthé András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője, a bukaresti kormánykoalíció hétfői ülése után.

Az RMDSZ tisztségviselője azt mondta: a bukaresti koalíció megbízta Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnököt, hogy biztosítsa a tanügyi törvényt alkalmazását a MOGYE-n. (more…)

Varázsképek, Székelyföld – fotókiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban

A sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum és a KépVidék Alkotócsoport,  valamint marosvásárhelyi Fotóklub   szervezésében 2012. március 16-án 18 órától, nyílik meg a Varázsképek, Székelyföld címet viselő, székelyföldi fotóművészek alkotásait bemutató gyűjteményes kiállítás.
A kiállítást Bálint Zsigmond fotóművész és Kovács László Attila kurátor nyitja meg. (more…)

Vasárnap tartották a Városi Golyabált

Immár második alkalommal került megszervezésre a Városi Gólyabál a Mai Generáció Ifjúsági Szervezet által vasárnap a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Rendkívülien színes rendezvénynek lehettünk tanúi az estébe nyúló előadás alkalmával. (more…)

MOZIAJÁNLÓ: Mit vetítenek az Artában március 15-ig?

Animáció, romantika, komédia, horror és akció, ráadásul három 3D-s produkció – ezt jelenti a marosvásárhelyi Művész mozi eheti kínálata, csütörtököt, március 15-ét is beleértve. (more…)

Borbély László: Képmutatás Tőkés László felmondási gesztusa

Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint, Tőkés László RMDSZ-ből való kilépése túl későre jött, ezért a gesztus csakis a politikus képmutatását bizonyítja – írja a Mediafax.

Borbély László hozzátette, Tőkés Lászlót személyes indokok vezérelték az Európai Parlamentbe való bejutáshoz. Az utóbbi két évben az EP politikus nem tett mást, minthogy konfliktushelyzeteket gerjesztett. Ezért többször is kérték már tőle, tisztázza magában álláspontját, ugyanis nem jelenhet meg egy olyan párt nevében az Európai Parlamentben, amelyet később nyiltan is támad – részletezte Borbély. (more…)

500 éves ház romjaira leltek a marosvásárhelyi Várban

A marosvásárhelyi Középkori Várban zajló rehabilitációs munkálatok során újabb rendkívüli leletre bukkantak a szakemberek. Az ásatások során rátaláltak egy közel 500 éves régiséggel bíró lakóház falaira.

A lelet azonban nem sok port kavart a karbantartási munkálatok lezajlásában. Csupán annyi változást okozott, hogy a Várban működő turisztikai központot két méterrel költöztetik el annak érdekében, hogy a megtalált régészeti kincset megfelelő módon tartósítani tudják a turisták számára. (more…)

Ma ismét utcára vonulnak a MOGYE román hallgatói

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román hallgatói nem hagyják magukat. A korábbi tüntetések és a múlt heti  japán sztrájk után ma, március 12-én az egyetemisták újabb tiltakozóakciót szerveznek az RMDSZ által gyakorolt nyomás és a magyar tanszék megalapítása ellen.

A Színház téren tartandó tüntetésre 14 órától kerül sor, amelyet 15 órától felvonulás követ a MOGYE épületéig. Mindezeket a Marosvásárhelyi Egyetemisták Ligája szervezi, a Fogorvosi Hallgatók Szövetségével és a Gyógyszerész Egyetemisták Egyesületével közösen. Ugyanakkor minden helybéli lakos bekapcsolódását várják, olyan személyekét, akik nem értenek egyet a MOGYE jelenlegi helyzetével. (more…)

Egy kislány meghalt, két testvére megsérült a tűzvészben

Tragédia a Maros megyei Bord településen. Egy családi házban szombaton este tűz ütött ki, melynek következtében a négygyerekes család 12 éves kislánya életét vesztette, a lány két testvére pedig első és másodfokú sérüléseket szenvedett.

A sérült gyerekeket Marosvásárhelyről Bukarestbe szállították tegnap, a Belügyminisztérium nyilvántartásában lévő helikopterrel. A gyerekekek a fővárosi „Grigore Alexandrescu” Gyermekkórházban ápolják.

Iulian Zidărescu, a Maros Megyei Vészhelyzeti és Tűzoltósági Felügyelőség szolgálatos tisztje úgy nyilatkozott, a felügyelőségre szombaton este 10 óra körül érkezett be a riasztás, hogy a Maros megyei Bord településen kigyulladt egy családi ház. (more…)

Tőkés László kilép az RMDSZ-ből

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő hétfőn kiadott nyilatkozatában bejelentette, hogy 22 éves tagság után kilép a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ). (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más