Archive for April 11th, 2012

Magyar közreműködéssel zajlik tovább a Teleki-ügy

A marosvásárhelyi Teleki Téka ügyében indított nyomozást még mindig nem zárta le a rendőrség. Mint ismert, 2010-ben arról tettek jelentést a Tékából, hogy több száz 500 évnél is régibb kötetnek veszett nyoma a könyvtárban, de az elkövetőkre azóta sem derült fény.

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség képviselői szerint, sikerült összeállítani a gyanúsítottak körét. Jelenleg a nyomozást a magyarországi hatóságokkal közösen folytatják. (more…)

Mi állhat a Borbély László ellen indított „hadjárat” hátterében?

A Népszava magyarországi sajtó internetes kiadása „Băsescu és a ciános korrupció” cím alatt elemzést készített arról, ami Borbély László ügyét és az államfő tevékenységeit illeti.

A szerző szerint, a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Traian Băsescu parancsára állította össze a volt környezetvédelmi miniszter nevével ellátott bűnvádi dossziét, és emelt súlyos vádakat a volt tárcavezető ellen csakis azért, hogy elterelje a közvélemény figyelmét az általa képviselt Demokrata Liberális Párt (PDL) gondjairól. (more…)

Ötnapos lesz idén az Erdélyi Humorfesztivál – Showderesek Kolozsváron és Marosvásárhelyen

Könczey Elemér karikaturista kiállításával startol április 24-én, kedden a 9. Erdélyi Humorfesztivál, és idén egészen vasárnap estig tartanak a programok. (more…)

Indul a bűnvádi eljárás Borbély ellen?

A Képviselőház Jogi Tanácsa elfogadta, hogy Borbély László, volt környezetvédelmi miniszter ellen elindulhasson a bűnvádi eljárás. A tanács ugyanakkor jóváhagyta az RMDSZ-politikus kérését, mely szerint az ügyben április 24-én hozzon végső döntést a Képviselőház.

Borbély személyesen is megjelent a tanács meghallgatásain, ügyvédje társaságában, és meg egyszer kijelentette, ártatlan az ellene felhozott vádakkal szemben. (more…)

Frunda György az RMDSZ polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen

Vass Levente visszalépése után Frunda György szenátort indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a marosvásárhelyi polgármester-választáson – jelentette be szerdán Marosvásárhelyen Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. (more…)

Budapest után újra Marosvásárhelyen a Börtönnapló

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának BÖRTÖNNAPLÓ című előadása, amelyet Fedák Sári: Te csak most aludjál Liliom című emlékirata alapján szerkesztett és állított színpadra Farkas Ibolya, márciusban nagy sikerrel szerepelt Budapesten a Pinceszínházban a VI. Nemzetközi Monodráma Fesztiválon. (more…)

Az EMNP a “Hiszünk Erdélyben!” jelszóval vág bele a helyhatósági választási kampányba

A “Hiszünk Erdélyben!” jelszóval vág bele a június 10-i helyhatósági választások kampányába az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette ki Toró T. Tibor pártelnök egy Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón. (more…)

MOGYE magyar vezetők választása – FOTÓ

Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói ma választják meg az új magyar kar vezetői tanácsát. (more…)

A Népújság új főszerkesztője nem változtat a napilap szellemiségén

Nagy Miklós Kund nyugdíjbavonulása után Karácsony Zsigmond vette át a marosvásárhelyi Népújság irányítását. Az új főszerkesztő a napilap szellemiségén nem kíván változtatni. Amit a legjobban sajnál az az, hogy ezután kevesebb ideje marad arra, hogy saját gondolatait megjelenítse az újságban. (more…)

100 játék pedagógus továbbképzés Marosvásárhelyen!

Gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, önkénteseknek, pedagógusoknak, pedagósusjelölteknek, egyetemistáknak és szülőknek indul továbbkképzés Marosvásárhelyen május 4. és 6. között. (more…)

Épül a Marosring motorsport pálya a Csergedi-tetőn

Marosvásárhelytől nem messze, egy 346 ezer négyzetméternyi területen épül a Marosring nevű motorsport pálya. A szabadidő és sportkomplexum a motoros sportok rajongói számára készül. Ezáltal természetesen cél a megye turizmusának a fellendítése is. A 3,7 km hosszú pálya 11 méter széles lesz, és 17 kanyarból fog állni. A létesítmény Romániában egyedülálló lesz, ahol akár Forma 3 autóversenyeket is lehet majd szervezni. (more…)

Az agykontroll atyja Marosvásárhelyen

Nagy örömünkre májusban ismét Erdélyben vendégeskedik a Nyitott Akadémia! A meghívott vendég ezúttal Dr. Domján László, a magyar agykontroll “atyja”, aki első alkalommal tart előadásokat a Székelyföldön! Téma: Elménk teremtő ereje.

A körút állomásai:

2012. május 15. Marosvásárhely (Maros Együttes Előadóterme)
2012. május 16. Csíkszereda (Szakszervezetek Művelődési Háza)
2012. május 17. Sepsiszentgyörgy (Szakszervezetek Műv. Háza) (more…)

Egy alapítványi könyvtárban tartja belső választásait a MOGYE magyar tagozata

Egy alapítványi tulajdonban levő könyvtárban kezdte el belső választásait szerdán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata, miután az egyetem vezetése nem bocsátotta a magyar tagozat rendelkezésére az intézmény dísztermét.

Szász József, a magyar tagozat választási bizottságának az elnöke az MTI-nek elmondta, miután szerdán reggel nem nyertek bebocsáttatást az egyetem dísztermébe, kénytelenek voltak átvonulni az alapítványi tulajdonban levő Stúdium könyvtár termébe, hogy itt szervezzék meg a választásokat. Kijelentette, a helyszínváltozás várhatóan nem okoz fennakadást, hiszen már kedden este villámpostán értesítették a magyar oktatókat a fejleményekről, és a díszterem ajtaján is feliratot hagytak, amelyben az új helyszínt rögzítették. (more…)

Szünetel ma az ivóvízszolgáltatás Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön

Az Aquaserv vízszolgáltató vállalat tájékoztatja a lakosságot, hogy ma, április 11-én, vezeték javítás miatt, szünetel az ivóvízszólgáltatás reggel 8 és délután 3 óra között a következő zónákban:

· Marosvásárhely – Kornisa sétány 10-18 és 28-34 sz., Len utca, Görgényi utca, Lóhere utca, Lucerna utca

· Marosszentgyörgy – Állomás utca

Az Aquaserv felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy a vezetékek üzembe helyezése után a víz elszíneződhet és lerakodásokat tartalmazhat mind az érintett, mind a környező utcákban, de háztartási céloknak megfelel.

Az AQUASERV elnézést kér az okozott kellemetlenségek miatt.



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más