Négy erdélyi megye önkormányzatának alelnöki tisztségét ígérték az RMDSZ-nek a román kormánypártok
Négy erdélyi megye önkormányzatának alelnöki tisztségét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői tölthetik be – …
Négy erdélyi megye önkormányzatának alelnöki tisztségét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői tölthetik be – …
A Szülőföldön magyarul program keretében 2012-ben több mint 157 ezer romániai magyarul tanuló gyermek számára pályáztak a szülők a magyar állam …
Lassan elkészül a végleges program, a pálya újra elnyeri legjobb formáját, a sátrak helyszíne megvan már, sőt, jó időt is rendeltek idénre a …
12 éves kislány megerőszakolásával vádolnak egy 32 éves marosszentgyörgyi férfit. A szexuális aktus során a 12 éves kislány teherbe esett, …
Két év után újra videóklipet forgatott a marosvásárhelyi Defender együttes. A forgatás alapját egy teljesen új dal képezi, a klip helyszínét a …
Szomorú esemény rázta meg Marosvásárhely lakóit. A Petru Maior egyetem egyik végzős diákja belefulladt a turbinába, közvetlenül azután, hogy …
Június 20-a és 22-e között meleg lesz az idő Románia teljes területén. Fokozódik a hőség, egyre több megyében tartósan 27 Celsius-fok felett …
Elszabadult, majd felborult egy mozdony kedden a romániai, Brassó megyei Alsótömös
Júliustól már nem jelenik meg nyomtatásban a bukaresti Új Magyar Szó – írta keddi számában a Krónika. A kolozsvári napilap úgy tudja, hogy az …
Ellentámadásba lendült kedden a plágiummal gyanúsított Victor Ponta román miniszterelnök, aki szerint Traian Basescu államfő lejárató kampányt …
„A választási eredmények azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget tartják legitim képviselőjüknek, hogy az …
Kedves Diákok! Érdekel benneteket a matematika? Ismeritek Bolyai János nevét és kutatásait? Szerettek rajzolni, festeni vagy
Az Aquaserv vízszolgáltató vállalat tájékoztatja a lakosságot, hogy ma, június 19-én, vezeték javítás miatt, szünetel az ivóvízszólgáltatás …