Brişcaru: közpénzekből utazgatnak és üdülnek a tanácsosok

A Helyi Tanács legutóbbi rendkívüli ülésén elfogadta, a közeljövőben két tanácsosi küldöttség fog utazni Magyarországra, míg egy Törökországba. Az utazás költségeiről is döntést hoztak a város képviselői: a három útnak megfelelően, 6134 lejt, 950 eurót és 2460 dollárt szánnak a „kiruccanásra”.

Ennek értelmében, augusztus 19–21. között tízenkét helyi tanácsos látogat el Budapestre, a Szent István emlékére megszervezendő ünnepség alkalmával. A tervek szerint, erre a célra 5600 lejt költenek majd – szállításra, míg 630 eurót – napidíjra.

A szintén magyarországi Bajára négy helyi tanácsos utazik, a július 13–15. között megszervezésre kerülő „Halászlé-fesztiválra”. Erre 320 eurót költ majd a hivatal.

Végül, újabb négy tanácsosból álló küldöttség vesz részt július 8. és 18. között a „Hagyományos kulturális, művészeti és tengerészeti mutatványok fesztiválján”, a törökországi Guzelcalmiban. Ez további 2460 dollárt és 534,26 lejt jelent a város zsebéből.

A jelenlévők közül egyedül Cornel Brişcaru, USL-s politikus nem értett egyet a döntéssel. A Szociál-Liberális Szövetség képviselője szerint ez az utazgatás nem más, mint közpénzekből kifizetett nyaralás. Majd feltette a kérdést: hol rejlik a városfejlesztési stratégia abban, hogy résztvesznek a tanácsosok a Halászlé-fesztiválon? Erre Ioana Roman, a Marosért Szövetség (ApMs) képviselője adta meg a választ: Marosvásárhelynek ápolnia kell a közel 20 év alatt felépített kapcsolatait a környező államok városaival. Ahogyan küldöttségek mennek külföldre, úgy a határokon túlról is utaznak hozzánk küldöttségek – ez tapasztalat- és eszmecserét is jelent.

Ezzel Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója is egyetért. Szerinte fontos, hogy Marosvásárhely képviseltesse magát a határokon túl, mint ahogyan az is, hogy a dolgok menete úgy folytatódjon, mint eddig. A volt alpolgármester Brişcarut olyan meteorittal azonosította, aki azért mutatja meg magát, hogy valaki felfigyeljen majd rá a televízióban. Viszont ezek a meteoritok négyévente megjelennek, aztán el is tűnnek – véleményezett Maior, aki éppen emiatt értékeli többre a tanács döntését, mint Brişcaru felszólalását.

Fotó és forrás: citynews.ro

Share this post

PinIt
scroll to top