Álmodtam egy ünnepet magamnak


kokardaMárcius 15. Magyarország nemzeti ünnepe. És minden magyar ember ünnepe, éljen bárhol a világon. Ma reggel felemelő érzésben volt részem. Egy bejegyzést vettem észre az egyik közösségi portálon. Elolvastam. Aztán belemerültem a hozzászólásokba. Szeretném tiszta szívből megköszönni azoknak a román embereknek, akik szeretettel kívántak nekünk minden jót, békés, szép ünnepet! Testvéreimnek érzem őket, könnyes lett a szemem, amint a jókívánságokat olvastam. És ismét elábrándoztam…

Erdély! Drága hazám! Neked címzem ezt az írásom. Úgy írom ezt Neked, mint Édesanyámnak. Először is, el szeretném mondani, hogy szeretlek. Hús vagyok a húsodból, vér vagyok a véredből. Hálás vagyok, hogy Te vagy a Hazám! Azt is tudom, hogy Te is szeretsz, hisz sehol máshol nem tudtam élni, csak itt. Megpróbáltam… Hűtlen voltam hozzád, elhagytalak. Testvérek közé mentem, ezért azt hittem, hogy ez nem akkora bűn. A testvéreim közül sokan szívesen láttak, de voltak olyanok is, akik inkább megtagadtak. Ám ezen az esős, hideg március 15-én mégis csak a jó jut eszembe… Azon testvérek szavát hallom, mit hallom, érzem a zsigereimben, akik ezt mondták: de jó, hogy hazajöttél… otthonról. És érzem, hogy ma együtt ünnepelhetek velük. Nem csak velük! A többi magyar emberrel is, akik szétszóródtak, Európában, Amerikában, talán még Ázsiában és Afrikában is! Egy test vagyunk most, egy lélek.

Erdély! Drága hazám! Vannak más gyermekeid is. Mindig is voltak. Románok. Velünk együtt nevelted őket, de más nyelven. Mégis értettük egymást. Játszadoztunk együtt, néha ölre mentünk, de együtt nőttünk fel, együtt éltünk. És élünk mai napig. S lám, közülük páran szeretnek is minket! Az ünnep úgy szép, ha meg tudjuk osztani az örömünket a barátainkkal. Azzal kezdtem az írásom, hogy elmondtam, mennyire jólesett a román testvérektől a jókívánság kinyilvánítása. Az a pár ember osztozni kíván az örömünkben! Hívjuk meg őket egy asztalhoz! Üljünk le velük, koccintsunk a békésség jegyében! És Te, édes hazám, Erdély, örömkönnyekkel a szemedben figyeled majd gyermekeid között az egyetértést, az egymás felé sugárzó szeretetet… Elábrándoztam… De vajon tényleg csak ábránd? Nem lehet, hogy így cselekedjünk…?

Lakó Péterfi Tünde