Magyarként születni, románként meghalni


Isten útjai kifürkészhetetlenek, számunkra sokszor rejtélyesek. De Ő mindig pontosan tudja mi miért történik az életünkben, mely találkozások miért jönnek létre. És az Ő kegyelméből nekünk is kinyílik a szemünk néha… Meglátjuk a dolgok miértjét. A csíksomlyói búcsún sose voltam, egészen az idén májusig. Mindig emlegettem, hogy de szeretnék elmenni, de valahogy sosem tettem nagyobb erőfeszítést azért, hogy meg is tegyem. Ebben az évben sokkal mélyebben éreztem: el kell mennem. Mintha nem is lett volna ez kérdés. És azóta tudom: ennek több oka volt. Ott kellett találkoznom azokkal az emberekkel akik immár fontos szerepet játszanak az életemben. Oda kellett elmennem, hogy megismerjem őket, pedig egy városban élünk az illetőkkel.

magyar-zaszlo

Most Veráról írnék. Egy buszon utaztunk, de nem beszélgettünk, mert egyrészt nem ismertük egymást, másrészt a jármű két végében ültünk. A mise után mi, a barátnőmmel kicsit előbb indultunk lefele. Már majdnem a busznál voltunk, amikor telefonon értesültünk: baj van, valaki csúnyán eltörte a csoportunkból a lábát. Vera volt az. Kórház, elsődleges ellátás, de végül vele együtt elindultunk haza, Vásárhelyre. Még ekkor sem beszéltünk… Aztán sikeres műtéte után, érdeklődtem tőle, interneten, hogy hogy van. Elkezdődött az ismeretségünk, végül a tegnap meglátogattam. Kedves, csupa szív és lélek fiatalasszony. Mint megtudtam tőle, igen aktív életmódot folytatott mindig, most az Úr megálljt intett neki, remélhetőleg csak egy kis időre,  ezzel a lábtöréssel. Abban is megegyeztünk, hogy ha nem történik a baleset, mi talán soha szóba nem elegyedünk. Így került sor arra, hogy  most billentyűt ragadjak, és leírjam Vera Édesapjának szívfacsaró esetét a magyar állampolgárság megszerzéséről.

István bácsi 1931-ben látta meg a napvilágot, egy székelyföldi kis faluban. Alig egy évesen árván maradt és állami gondozásba került. Rövid ideig egy nagynéni vette magához, de onnan újra elvette az állam, és gyerekházban nevelkedett nyolc éves koráig. Ekkor fogadta örökbe egy Nyárád-menti család, szerették, ő is szerette őket. Ott nőtt fel aztán, azt a kis falut tekintette otthonának. A kötődés olyannyira erős volt, hogy a falu templomát 13 éven át gondozta, még akkor is, mikor már súlyos betegként alig tudott járni. Vera tudomása szerint, 1951-53 között valamikor katona volt az Édesapja, és ekkor cserélték ki a keresztlevelét, s lett Istvánból Stefan. A vezetéknevét is románosították. Ettől a pillanattól kezdve István bácsi haláláig arra vágyott, hogy újra magyarul írhassa le a nevét. Élte az életét, vasutasnak tanult, később felelős beosztásba került a város egyik nagy vállalatánál,  megnősült, családot alapított. Egész életében aktív ember volt, mindenkin segített akin tudott, dolgozott sokat, sok mindent vállalt magára.

Közben végig ott volt benne a remény: egyszer magyarként, magyar névvel élhet. Elérkezett ez a lehetőség is, megadatott, hogy az erdélyi magyarok is megkapják a magyar állampolgárságot. István bácsi hosszú évtizedek után kicsit elgondolkodott, hogy nem túl öreg ő már ehhez? Már szinte mindegy… Neki már nem oszt, nem szoroz. De felülkerekedett a réges-régi, szívbéli vágy, és beadta a nejével együtt a kérelmet. Esetében visszahonosításról volt szó, mert volt már magyar állampolgár. A kérést tavaly októberben adták be, már beteg volt, de nem gondolták még, hogy annyira súlyos az állapota. Nehezen bírta az utat, de vállalta, azért, hogy még életében leírhassa magyarul a nevét, hivatalosan is. Aztán teltek a hetek, hónapok, és kiderült: betegsége halálos. Tudatában volt ennek, és mivel mélyen vallásos volt, sokat imádkozott. Közel került Istenhez, keresztény hívőhöz méltón várta a halálát, csendben, felkészülve, tiszta elmével. Egyre többet beszélgetett Verával és élete párjával arról, hogy milyen jó lenne magyarként meghalni… És várta az értesítést, hogy menjen esküt tenni.

Lakó Péterfi Tünde írásának folytatását ITT olvashatjátok.

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


2 thoughts on “Magyarként születni, románként meghalni

  1. Ozsvath Károly

    Az öreg székely haldoklik,megkéri a családot,hogy hivják az ortodox popát mert át akar keresztelkedni románnak.A csalá kérdezi,hogy miért akar ilyen dolgot csinálni?Azért gyermekeim mondja az öreg székely:Inkább haljon meg egy román mind egy székely.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top