Vorbic romünésté!


prefectura-marosvasarhely

Amikor itthon, Marosvásárhelyen vásárolok egy üzletben, vagy szolgáltatást veszek igénybe, esetleg ügyet intézek, mindig magyarul indítok, azaz az anyanyelvemen köszönök. Ha erre románul reagálnak, akkor teszek még egy kísérletet, és megkérdem, beszélnek magyarul? Van olyan, hogy hívják a magyar kollégát. De van olyan, hogy rám szólnak: vorbic romünésté (beszéljen románul!)! Rájuk csodálkozom, és megjegyzem: nagyon szomorú, hogy nem beszélnek magyarul, hisz egy kétnyelvű városban élünk. Erre a válasz általában az, hogy na és? Ez mégiscsak Románia!

Hangulatomtól is függ, hogy mit mondok ilyenkor… Ha kirobbanóan jó a kedvem, akkor megkérdem a kiszolgálót, ügyintézőt, taxisofőrt, hogy hol született? A választól függően folytatom a cseverészést, egykönnyen nem adom alább… Amennyiben Vásárhelyen született, elkerekedik a szemem, és kijelentem, hogy bizonyára bezárták a kedves szülei egy szobába, netán bura alatt nevelték, és nem volt se iskolatársa, se szomszédja, se barátja magyar, mert csak ez lehet a magyarázata, hogy nem beszéli a nyelvünket. Ha nem itt született, akkor kijelentem, hogy, no, Isten hozta szép kis városunkban, szeretettel ajánlom neki a magyar nyelv megtanulásának lehetőségét, ha már olyan helyen dolgozik, ahova bizony-bizony e nemzet képviselői is megfordulnak. A legmeghökkentőbb élményem az volt, mikor egy huszonéves kisasszony azt mondta, hogy: nu stiu csé limbö vorbic (nem tudom MILYEN nyelvet beszél). A legelszomorítóbb pedig az,( igaz nem Vásárhelyen történt),  amikor Korondon megálltunk az ismerősömmel, kicsit körülnézni. Minden árus szívélyesen invitált be a holmijai közé… románul.

Száz szónak is egy a vége: merjünk megszólalni magyarul! És merjük figyelmeztetni a szolgáltatókat, hogy egy kétnyelvű városban illene beszélniük a magyart is! Tegyünk megjegyzést, írjunk, ha kell a panaszkönyvbe. Jómagam minden alkalmat megragadok, hogy ezt megtegyem. Azt is megjegyzem mindig, ha egy étteremben az étel – vagy itallapon nincs feltüntetve a menü, csak románul, esetleg angolul. Sajnálom, de ki kell mondanom: hátrányosan megkülönböztetve érzem magam emiatt a szülővárosomban, igen-igen gyakran. Nem, kedves olvasó, nem lázadni, botrányt kavarni akarok. Mindössze kérem, hogy vegyék figyelembe a jogaimat. És tegyenek meg mindent, hogy itthon érezze magát minden magyar lakos is ebben a gyönyörű városban!

Lakó Péterfi Tünde írásának folytatását a Van 1 Percem oldalán olvashatja.