Július 20-án Marosvásárhelyen is fellép a Magashegyi Underground

Mára már a hazai fesztiválok egyik legkeresettebb magyar zenekara a Magashegyi Underground, de a határon túl is egyre népszerűbb a csapat. A nyári koncertmenüben – a hazai helyszínek mellett – Marosvásárhely és Tusnádfürdő is szerepel.

Szinte az össze fontos hazai fesztiválra meghívást kapott idén a Magashegyi Underground, s a zenekar a több mint egyéves visszatérése óta a klubkoncerteken is egyre nagyobb tömegeket vonz. Az „ősmagashegyis” slágerek mellett az elmúlt időben tucatnyi új dal is született, melyek közt van olyan, mely a rádiók sikerlistáin is előkelő helyen szerepel. A 2010-es nyáron a Magashegyi újra – egy korábbi sikeres erdélyi turné után – az énekesnő, Bocskor Bíborka szülőföldjére látogat, ahol július 20-án Marosvásárhelyen, majd másnap Tusnádfürdőn lépnek fel. A sűrű naptárban a hazai koncertek mellett júliusban szerepel még egy szlovákiai koncert is.

Share this post

PinIt
scroll to top