Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra karácsonyi koncert Marosvásárhelyen

A DEFENDER Műsor és rendezvényszervező iroda szervezésében ismét Marosvásárhelyre látogat Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra.

A páros egy karácsonyi erdélyi turnén vesz részt, három erdélyi városban lép majd fel: Kézdivásárhely, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy.

A DEFENDER Kulturális Egyesület 2003-tól szervez kulturális eseményeket, jól ismervén a helyi közönség elvárásait. Több évi tapasztalatunkra alapozva garantáljuk, hogy egy ekkora szabású rendezvény csak sikerrel járhat, úgy a közönség körében, mint a támogatók és szervezők számára is.

A koncertek helyszínei:
2012, december 14 – Kézdivásárhely – Vigadó Művelődési Ház Nagyterme – 19:00 órai kezdettel
2012, december 15 – Marosvásárhely – Kultúrpalota Nagyterme – 19:00 órai kezdettel
2012, december 16 – Sepsiszentgyörgy – Unitárius Templom – 19:00 órai kezdettel

Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer.
Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművész.

Bereczki Zoltán 2001-ben végezte tanulmányait a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel.

2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.

2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.

Rendszeresen fellép a Magyar Televízió „Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte.

2011-ben részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Peller Mariannal alkotott duettpárost. 2012-ben felkérték a TV2 Megasztár 6 című műsorában zsűritagnak.

Szinetár Dóra, Jászai Mari-díjas színművésznő, tagja a Budapesti Operett Színház tagjaiból alakult Operett Angyalai formációnak, 14 éves kora óta énekel.

Jegyeket 35 RON-tól kezdődő áron lehet már elővételben vásárolni:
Kézdivásárhelyen – a Vigadó Művelődési Ház jegyirodájában
Marosvásárhelyen – a Kultúrpalota jegypénztáránál
Sepsiszentgyörgyön a Kulturális Szervezőirodánál

Share this post

PinIt
scroll to top