Két nagyszerű előadás a Stúdióban

Május 19-én, szombaton, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kicsengetési Ünnepségénak záróprogramjaként este 7 órától a Parasztopera című darab kerül műsorra az Egyetem diákjainak előadásában, a Stúdió Színházban.

Pintér Béla és Darvas Benedek modern balladája a barokk opera és az erdélyi magyar népzene dallamvilágából ihletődött. A Parasztopera a szerzőktől megszokott humorral és távolságtartással mesél el egy nagyon is mai, tragikus történetet. A szerzőpáros darabját Porogi Dorka, az egyetem másodéves magiszteri rendező szakos diákja állította színpadra.

Május 20-án, vasárnap este 7 órakor, 21-én, hétfőn délután 4 órakor és este 7 órakor Caragiale: Zűrzavaros éccaka című előadása látható. Székely Csaba frissen újrafordított szövege és Sebestyén Aba rendezése olyan világot teremt, amely nem idegen számunkra, hiszen  feketekereskedelemből meggazdagodó Dumitrachekkal, korrupt Ipingescu-típusú tisztviselőkkel, szappanoperában élő  Zițákkal, antidepresszánst  szedő Vetákkal, tanulatlan törekvő Spiridonokkal, a gyengehangú értelmiségi ifjúság Ricáival nap mint nap találkozunk.  Kicsinyes, botrányos és abszurd módon mégis emberi történeteik ömlenek az újságok bulvárrovataiból és a délutáni híradóból. Az előadás szereplői az egyetem mesterképzős hallgatói.

Jegyek foglalhatók foglalhatók a 265-260362; 0745-526959 telefonszámokon.


Friss hírek a címlapon, kattints ide!

You can leave a response, or trackback from your own site.

Szólj hozzá



Így turbózd fel az immunrendszered

5 étel, amit kerülni kell, ha lapos hasat szeretnél

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más