Ajaj, nőnap…


Virágot kellene venni, ma nőnap van, elvárható, hogy mindegyik kapjon egy szál virágot, anyám, feleségem, léányom, néném, esetleg még a szomszédasszony is, hogy is legyen, ma nagyon drága, na de nem lehetek pont ma spórolós, ma nem csak én futkosok virággal, lesütött fejjel jönnek a társak velem szembe, mindegyiknek egy-egy a kezében, nicsak, Pistaszomszéd is, pedig egész évben veri a feleségét, de Lali barátom ma nem lesz megmosolyogva, mint más napokon, merthogy ő mindig szokott vinni az asszonynak, mennyi lesz csókolom, huha, de drága, nem, nem kérek zöldet csak a szálat, igen, sok a nő a családban, persze, más napokon is szoktam, de nőnapkor főleg, ejnye barátom, én is sietek, ne taposson a sarkamra, micsoda marhaság ez a nap, kötelező a virág, nem baj, holnap megint az enyém a távirányító, ma szabadnapot kapott az asszony, tőlem, persze, hogy a főnöktől nem, de ilyenkor sokat nem kell odabenn dolgozzanak, naná hogy ők is bulizhatnak egy évben egyszer, persze, hogy szeretem a feleségem, más napokon is, eltört az egyik, nem baj, jó lesz a kicsiMárinak, hopp a másik is, csókolom, hát ha már ilyen drága miért nem erősebb, micsoda, hogy nem vigyáztam rá, dehogynem, erős a kezem, nem érzem, ha törik, nem maga a hibás, adjon még kettőt, drótozza be, ne csomagolja, jajj, elkések, mindjárt ott vagyok, ó, a francba, elfelejtettem a kolleganőket, csókolom, adjon még hatot, na nem baj, itt a kocsma, egy felet kérek, reggel van még, huh de jól esett, na mégegyet, de csinos ma, itt egy virág, még egy kocsma, csak egy felest, finom volt ez, de szépecske, itt egy virág, nem, nem, sietek, szívesen, ez a magáé, jajj, de szép nap, mért nem mindennap nőnap, de jókedvem van, na ennek örömére, még egy felest, huh, de gyönyörű, itt egy virág, hukk, de vidám vagyok, nem sietek, ez a magáé, kiskegyed megérdemli, na, elestem, szép a virág, majd feléled, a vázában, tessék kérem, mondtam, hogy nem ér ennyit, ez is eltört, na, most hogy van, hol a virág, sokat vettem, ajjajj, asszony, ne haragudj, kiszaladok, neked is veszek, csókolom, mi az, hogy nincs már, csak délután van, jó lesz az is, csak adja már, itt van drágám, hogy ez burján, ugyan már, szép ez, olyan szép mint te, nem rúgtam be, csak egy felest ittam, szeretlek, na, itt a virág vedd már el, neked semmi nem jó, ne hisztizz, most hova mész, menj csak, na, ezt megúsztam, hopp itt a távirányító, meccs is van ma, de szép nap ez, jövőre is lesz, már alig várom.

Lakó Péterfi Tünde

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top