Az Untold után visszatér a tavaly berobbant magyar formáció, Erdélyben mutatja be első nagylemezét a Belau


A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb fesztiválokon, például az Untoldon. Az első lemezük, The Odyssey címmel nemrég jelent meg, amelyet egy dupla teltházas lemezbemutatóval indítottak útjára, most 3 állomásos erdélyi turnén vesznek részt.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rádiós játszással is büszkélkedhetnek. A fiatal formáció nyáron közel 40 állomásos turnén vett részt, ahol többek között olyan eseményeken is fellépett, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold.

Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje – Buzás Krisztiánnal és élőben session zenészekkel kiegészülve – időközben zenekarrá nőtte ki magát. A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe (utóbbi hallható élőben is).

„A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretnénk még jobban átadni azoknak, akik eljönnek a koncertjeinkre. Nyáron az Untold Fesztiválon játszottunk már, ami az egyik kedvenc fellépésünk volt eddig, sokan megnéztek minket és tetszett a zenénk az embereknek, emiatt is nagyon várjuk, hogy visszatérjünk Erdélybe.” – mondta Kedves Péter, a Belau megálmodója.

A külföldön is pozitív kritikával illetett zenekar a dupla teltházas lemezbemutatója, és londoni koncertje után a január 19-én Kolozsváron, 20-án Marosvásárhelyen, 21-én, pedig Nagyváradon mutatja be The Odyssey című nagylemezét.

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.