Dolhai Attilával készített új dalt Dancs Annamari


Annak ellenére, hogy a popzenei karrierje a háttérbe szorult, Dancs Annamari körül nem állt meg az élet, hiszen folyamatosan játszik a Budapesti Operettszínházban, ahol számos szereposztásban láthatja a magyarországi közönség.

dancs-annamari-dolhai-attila

Zsúfolt életvitele ellenére most új dallal érkezik a csinos erdélyi sztár, aki Dolhai Attilával készítette el új dalát.

“Ez egy nagy sláger volt Romániában, már rég el szerettem volna énekelni. Igazi zene, dallam, így duett formájában más lett a dal mondanivalója, hangulata, és úgy érezzük még jobban hozza azt, amit mi képviselünk: kicsit musiceles, kicsit rockos is, amit Attila imád. Bízom benne, hogy a közönség is szeretni fogja.” – nyilatkozta Dancs Annamari a Doily.hu-nak. Az énekesnő nemrég Bársony Rózsi emlékgyűrű díjat kapott.

Annamari új dala a román Ramai cu mine című dalnak magyar változata, amelyet egykor Andra vitt sikerre. Az új dal egy szép ballada lett, lent hallgathatjátok meg: