Japán nevelés: a gyerekek egyedül utaznak a metrón, senki nem tesz bejelentést a gyermekvédelmi hivatalnál, és a diákok meg a tanárok együtt takarítanak az iskolákban


A gyerekek már három éves koruktól szülői kíséret nélkül mennek óvodába, négy éves korukban pedig már egyedül utaznak a metrón. A japán anyák kiskoruktól fogva szerénységre, udvariasságra és embertársaik iránti tiszteletre nevelik gyermekeiket, számol be a Digi24 hírtelevízió riportja.

Japán nevelés: a gyerekek egyedül utaznak a metrón, senki nem tesz bejelentést a gyermekvédelmi hivatalnál, és a diákok meg a tanárok együtt takarítanak az iskolákban

Bár messze földön szelíd és harmonikus gyermeknevelési módszereikről ismertek, a japán anyák már kiskorúktól fogva igyekeznek felelősségvállalásra tanítani csemetéiket. Gyermekeiket úgy nevelik, hogy felnőtt korukra mintapolgárokká váljanak.

Az iskolai évek során, egészen a középiskola befejezéséig, kizárólag a tanulók gondoskodnak a tisztaságról. Takarítói személyzet csupán a repülőtereken és a nagyvállalatoknál van. Ezenkívül minden egyes közintézményben maguk az alkalmazottak felelnek a higiéniai körülményekért.

“Az iskolában mi takarítunk. Ebéd után feltöröljük a földet, és a mosdót is kitakarítjuk” – mondta Chinatshu Kawamoto, Romániában élő japán tanárnő a Digi24 riporterének.

“A japán iskolákban nem léteznek takarítónők. Engem ez teljesen meglepett, főleg az itthoni gondolkodásmódhoz viszonyítva, ahol a gyermekek még a táblát sem törlik le, mivel úgy tartják ez a tanítónő dolga” – fejtette ki véleményét Alexandra Jidiuc, a japán kultúra egyik hazai szakértője.

“A japán édesanyák elsősorban azáltal segítik gyermekeiket, hogy bátorítják őket: Gyerünk! Meg tudod csinálni egyedül is! A román szülők viszont azonnal a gyermekek segítségére sietnek, ha kell fel is öltöztetik őket” – állapította meg Chinatshu Kawamoto.

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top