Szülőföld, fa, véső… – Páll András életműve emlékalbumban


A gyergyóújfalvi születésű, ötvenkét éve Marosvásárhelyen élő fafaragó, Páll András különleges ajándékot vett át a közelmúltban szülőfalujától: egy szép kivitelezésű színes emlékalbumot, amelyben alkotásainak hetvenöt fényképfelvétele mellett a pályatársak, hozzátartozók, falusfelek őt köszöntő és munkáját méltató gondolatai is helyet kaptak. A gondosan szerkesztett, 108 oldalas kiadvánnyal a faluközösség a nyolcvanéves művész előtt tiszteleg, egyúttal egy figyelemre érdemes életmű méltó összefoglalását adja közre.

Fotó: Bányász András

Páll András 1936. február 14-én született Gyergyóújfaluban hatgyermekes család második fiaként. Hatodikos korában tanítás után mindig megállt az iskola mellett lévő asztalosműhely ablaka előtt, és nézte, odabent hogyan gyalulnak, fűrészelnek. Mindig arra vágyott, hogy famegmunkáló legyen. Az elemi iskola elvégzése után el is szegődött az említett műhelybe inasnak, ott ismerte meg a fák típusait és tanulta ki az asztalosmesterséget. Kikerülve a műhelyből, az ’50-es években az ország több városának különböző famegmunkáló telepein szerzett tapasztalatokat, és dolgozott a békási vízi erőmű építésénél is.

1964-ben útja Marosvásárhelyre vezette. Nyomban el is helyezkedett az Építkezési Trösztnél, annak bentlakásán a központi kazánházban volt hőközpont-kezelő. Akkoriban már egyre jobban foglalkoztatta, hogy a fából egyebet is lehet faragni, nemcsak bútorokat; ez idő tájt születtek meg az első domborművei. Az otthona közelében létesülő faipari iskola faragászat szakának oktatóival is összebarátkozott s hasznos tanácsaikat szívesen fogadta. Az ugyancsak közelben lévő bútorgyárból vásárolt kézi vésőket; már csak fára volt szükség, de az is akadt mindig.

„Egy alkalommal egy építkezés helyszínén a munkások kivágták a diófákat. Elkértem tőlük egy-egy darabot, adták is örömmel – meséli András bácsi. – Egy másik alkalommal egy mentőkocsi véletlenül gyökerestől kidöntött egy öreg fát a járda szélén. Amikor a munkások druzsbázni kezdték, hogy elszállítsák, elkértem a gyökér ágait. Abból lett a Szőlőszüret című munka.”

Munkaidejének szabad részében is faraghatott, felettesei megengedték, hogy ezt tegye, sőt örvendtek is, amikor látták, hogy mivel foglalkozik. András bácsi hamarosan a szaktanács három hónapos képzőjére is beiratkozott, és szép lassan bekerült az amatőr képzőművészek társaságába, tagja lett az Amatőr Képzőművészek Megyei Egyesületének, részt vett közös tárlatokon, így 1985 tavaszán is a szervezet Köztársaság tér 7. szám alatti termében naiv fafaragászati és üvegfestészeti alkotásokból szervezett kiállításán. Egyéni tárlata is volt Vásárhelyen – Bartis Ferenc nyitotta meg –, később pedig többek között Kolozsváron, Bukarestben és Botoșani-ban is kiállíthatta alkotásait, mindenhonnan díjakkal, elismerő oklevelekkel térve haza.

Az Építkezési Tröszttől huszonnyolc munkaév után, 1992-ben vonult nyugállományba. Azóta még több időt tölt libáni kisházában, a fenyvesek között, ahol láthatja gyermekkori emlékeinek helyszíneit és ahol nyugalomra lel. A vésőt azonban már hosszú évek óta nem veszi a kezébe. „Elterelődött az ifjúkor, más célra kell fordítani a gondolatokat” – indokolja ezt, nem titkolva, hogy már a szemei sem a régiek. Annál gyakrabban mereng el viszont megtett életútján, s ehhez most egy csodálatos könyvkiadvány is segítségül szolgál számára.

Pall_Andras_konyv_borito

“Kedves emlékű nagyapám annak idején számtalan történetet megosztott szétszóródott családunk-rokonságunk tagjairól, így hallhattam András bácsiról, a későbbiekben pedig megismerhettem őt személyesen is” – magyarázza Marthy Elza, András bácsi unokahúga, a kötet kezdeményezője és szerkesztője. “Megérintett, mély benyomást tett rám tiszta tekintete, gyakran könnybe lábadó szeme, a meghatódottságtól el-elakadó szava. Ahogy mindannyiunknak vannak kedves mese- és történelmi hősei, úgy nekem is voltak, de egy idő után ráeszméltem arra, hogy nemcsak a könyvek lapjai, hanem a jelen és a valóság is állíthat elénk eszményképeket. Az évek múlásával így lett András bácsi az én hősöm, akinek mindig fürkésztem az emlékeit, a gondolatait. Másfél éve marosvásárhelyi otthonában elhangzott egy sóhaj a családtagok részéről, miszerint mennyire sajnálják, hogy nem fényképezték le egykor az alkotásokat, mert azt most néha a kezükbe vehetnék. Néhány percnyi gondolkodás után azt mondtam nekik: ezen, ha késve is, de lehet segíteni. Megígértem, hogy megoldást keresek a művek lefényképezésére és az eredményt egy albumban átadom a családnak. Az elhatározást továbbgondolva világossá vált számomra, hogy a fényképek köré számos adalékot hozzá lehetne és kellene még tenni András bácsi életéről, az alkotások történetéről, a külső szemlélő véleményéről… Nagyon sok ötlet, elképzelés kavargott bennem. Fontosnak tartottam újra-felfedeztetni, megismertetni őt, ráirányítani a fiatalabb nemzedék figyelmét a munkásságára. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az álmom megvalósításához megértő és szakértő segítőtársakat küldött: Gál Katalin, a gyergyóújfalvi Barázda című önkormányzati lap rovatvezetője társszerkesztői munkájával, Bányász Emerencia szintén gyergyóújfalvi fotográfus az alkotások felvételeinek gondos elkészítésével, Varga Gabriella Budapesten élő újságíró a szöveganyag nyelvi lektorálásával és szakmai tapasztalatával, Lukács Róbert és Lovász Árpád a nyomdai munkák igényes előkészítésével, Gyergyóújfalu Község Önkormányzata és a Gyergyóújfalvi Közbirtokosság pedig – több, főleg a rokonság köréből kikerülő magánszeméllyel együtt – anyagi támogatással járult hozzá a minden várakozásunkat felülmúlóan színvonalas emlékkötet felépítéséhez, formába öntéséhez és megjelentetéséhez.”

Marthy Elza elmondta: fontosnak tartotta, hogy a régió művészei közül is megszólaljanak néhányan, s mellettük olyan kortársak, akik ismerik András bácsit és barátjukként tisztelik őt. A rokonság több tagját is felkérte emlékeik, gondolataik összefoglalására. Az András bácsi életútjával kapcsolatos ismereteket, az általa vallott és teremtett értékeket a szerkesztők nyolc fejezetbe rendezték. Az előszó, ajánlás és életrajzi áttekintés után megnyíló Tanulmányok, méltatások című fejezetben nyolc értékelő és elemző írás kapott helyet, a Szakrális eszközök címűben pedig a gyergyóújfalvi templom szentélye kerül közelebb az olvasóhoz, amelynek az oltára és az ambója őrzi Páll András keze és vésője nyomát. A mondanivalóhoz és a hangulathoz egyaránt szervesen illeszkedő versekkel színesített, Szobrok, szobortípusok, valamint a Domborművek című fejezetekben hetvenöt, többnyire a gyergyóújfalvi községházát díszítő, illetve családi otthonokban őrzött alkotás felvétele győzi meg a szemlélőt arról, hogy alaposan, precízen, pontosan kimunkált műveibe András bácsi a lelkét is belefaragta. Az Ajándékgondolatok fejezet tizennyolc, leginkább a szülőfaluból és a rokonság köréből kikerülő szerző köszöntősorainak a csokra, míg a Páll András kiállítása Gyergyóújfaluban című összeállítás az 1985-ben megrendezett tárlat eseményére vezeti vissza az érdeklődőt. A Képgaléria oldalain végigkövethetjük a Páll család életének meghatározó pillanatait. Itt is érződik a család egysége, az erő, az összetartás, amelyet Páll András a szívében hordoz és az alkotásaiban is kivetít. Végül, de nem utolsósorban a Függelék további fontos adalékokkal szolgál Páll András életének és életművének megismeréséhez a sajtóvisszhangokon, átvett elismeréseken, okleveleken és a munkák különböző nyilvántartásain keresztül.

„Összesen 108, nemcsak küllemében színes oldal született széles összefogás, az ügy mellé való egységes, önzetlen odaállás eredményeképpen, hogy megörökítse és a világ elé tárja: él közöttünk egy ember, akinek a szívét eltéphetetlen kötelék fűzi szülőföldjéhez, akinek az érzései a lélek mélyéről fakadnak, s aki mindezt hosszú évtizedeken keresztül rendre fába véste. Aki példát mutat nekünk az igaz értékekhez való ragaszkodásra” – összegzi, értékeli az elvégzett munkát és a község neves szülöttének érdemeit Marthy Elza, aki július 2-án a búcsús szentmise után, a falunapok egyik kiemelkedő pillanatában, a zsúfolásig telt kultúrotthonban, ünnepélyes keretek között adta át a kötetet szeretett unokanagybátyjának.

Szülőföld, fa, véső… – a kötet őszinte, igaz tisztelgés a 80 éves Páll András előtt.

Varga Gabriella