Újabb gondok a Yahoo körül

A Yahoo bejelentette, valakik arra törekszenek, hogy megszerezzék a Yahoo Mail felhasználóinak adatait. Azt egyelőre nem tudni, hány felhasználó fiókját sikerült feltörni a hekkereknek.

yahoo

Az eddigi adatok szerint lehetséges, hogy nem a Yahoo Mailt támadták meg közvetlenül, hanem egy harmadik fél adatbázisát felhasználva próbálkoznak. Azaz a hekkerek szereztek egy olyan adatcsomagot, amiben voltak Yahoo Mailes felhasználónevek és jelszavak, és most ezeket használva próbálkoznak belépni. A Yahoo érvénytelenítette az érintett felhasználók jelszavait, nekik, miután azonosítják őket, új jelszót kell majd megadniuk a belépéshez.

Figyelmeztették a felhasználókat arra is, hogy tartsák be az általános biztonsági szabályokat, azaz lehetőleg hosszú jelszót válasszanak, speciális karakterekkel, időnként változtassák meg azt, és ne használják ugyanazt a jelszót több helyen.

A Yahoo a világ második legtöbb felhasználóval rendelkező emailszolgáltatója, a Gmail után, összesen körülbelül 270-280 millióan használják világszerte. A támadás felfedezése után a cég közleményben fejezte ki sajnálatát, és bejelentette, hogy a hatóságokkal együttműködve járnak utána az esetnek.

Share this post

PinIt
scroll to top