Ezek a hiányszakmák Romániában


Nem népszerűek a szakiskolák a romániai fiatalok körében, de a műszaki szakterületeken is munkaerőhiány van, hiába is hajlandóak a munkáltatók az átlagosnál nagyobb bért fizetni. Az oktatási rendszerből kikerült új munkaerő nem fedezi a piaci szükségleteket.

Súlyosbodik a munkaerőhiány a román piacon. A jelenleg nyolc millió dolgozó állampolgár közül, három millióan külföldön keresik a kenyerüket, míg itthon kevesebb mint öt millióan dolgoznak. A hazai munkaadók elől leginkább az olasz, spanyol, német vállalatok halásszák el a jelentkezőket, számol be lorin Godean, az Adecco munkaközvetítő cég vezérigazgatója.

Elmondása szerint a legnagyobb hiány a magasan kvalifikált, illetve a segédmunkások terén észlelhető a hazai piacon. Nagy szakemberhiánnyal küzd az IT szektor, ahol a vállalatok annak ellenére nem találnak munkaerőt, hogy egy kezdő programozó bére 3000 és 6000 lej között mozog, míg egy tapasztalt szoftverfejlesztőé meghaladja a 8000 lejt is. A jelenség hátterében az áll, hogy a szektornak éves szinten körülbelül kétszer annyi szakemberre lenne szüksége, mint ahány az oktatási intézmények padjaiból kikerül. A helyzet hasonló a mérnökök tekintetében is, a felsőoktatási intézményekből évente 4000 szakvégzettségű fiatal kerül ki, míg a piacnak több mint kétszer ennyire lenne szüksége.

A szakmunkásokat illetően sem sokkal fényesebb a helyzet. Hiányszakmának számít a hegesztő, az autószerelő, a CNC-típusú esztergapadon dolgozó forgácsoló és az emelőtargoncás is. A szakemberek úgy vélik, a probléma hátterében a tanügyi rendszer rossz felépítése áll, hiszen az itthoni fiatalok mindössze 20%-a választja a szakiskolát, míg nyugaton ez az arány akár a 70%-ot is eléri. A másik ok a 455 eurós átlagbér lehet, ami kb egynegyede a nyugat-európai fizetésnek.

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.