Több mint 60 százalékkal nőtt Romániában a hibrid és elektromos autók értékesítése


Az év első hét hónapjában ugyan 62 százalékkal, 402-re nőtt a Romániában eladott hibrid és az elektromos járművek száma a tavalyi hasonló időszakhoz mérten, az összes eladott új autó számához viszonyítva azonban arányuk továbbra is 1 százalék alatti – közölte csütörtökön a román autógyártók- és importőrök egyesülete.

Tavaly ugyanebben az időszakban 246 ilyen jármű talált gazdára – idézte az adatokat az Agerpres hírügynökség. A legnagyobb keletje a japán Toyota által gyártott elektromos autónak van, amelyből 258-at adtak el, második helyen a Lexus márka áll 86 eladott járművel.

Tavaly, az egész évben 495 környezetkímélő autót értékesítettek az országban, több mint a kétszeresét a 2014-esnek.

A román környezetvédelmi minisztérium az idei roncsautóprogramban kiemelten kezelte az elektromos autók vásárlásának ösztönzését, és külön programot indított erre a célra, valamint a még fejletlen elektromos töltőállomás-hálózat fejlesztésére.

Az egyesület adatai szerint Romániában a járművek mintegy fele gázolajjal működött az idei első hét hónapban, arányuk enyhén 50 százalék alá esett vissza a tavalyi első hét hónapban jegyzett 54 százalékról.

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top