A marosvásárhelyi táblabíróság pénteken hozott határozatával arra kötelezi a román oktatási minisztériumot, fogadja el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) korábban elutasított chartáját, amelyből hiányzott a magyar tagozat törvényes önszerveződési joga.
A táblabíróság a MOGYE román többségű vezetősége által indított közigazgatási perben hozott ítéletet pénteken. Ebben érvényteleníti az oktatási minisztérium január 12-i átiratát, amelyben az kifogásait közölte és arra kötelezi a szaktárcát, hogy a charta jóváhagyásáról bocsásson ki iratot.
Az oktatási tárca több ízben felszólította a MOGYE-t, hogy alapszabályát igazítsa az új oktatási törvényhez és ennek megfelelően a chartában tegye lehetővé a magyar tagozat szervezeti önállósulását. A táblabírósági döntés az egyik ilyen felszólítást érvényteleníti. A MOGYE vezetősége eljárási hibára alapozta keresetét: szerintük a szaktárca túllépte a charta véleményezésére megszabott 30 napos határidőt, válaszát túl későn küldte, ami olvasatukban a charta hallgatólagos elfogadását jelenti.
Ezzel szemben az MTI által megkérdezett Kincses Előd ügyvéd szerint a táblabírósági döntés megerősítette azt, hogy ma sincs érvényes chartája az egyetemnek, hiszen azt még ezután kell megerősítnie az oktatási tárcának – hacsak nem él a fellebbezés jogával. “Ha nincs érvényes charta, akkor az egyetemen megtartott választások is érvénytelenek” – magyarázta az ügyvéd.
A marosvásárhelyi táblabíróság pénteken egy másik MOGYE-ügyet is tárgyalt: Kincses Előd ügyvéd még 2011 novemberben indított közigazgatási eljárást az egyetem ellen, amiért az intézmény román többségű szenátusa az oktatási törvény előírásait sértő, a magyar tagozat szervezeti önállósulásának, intézményen belüli autonómiájának jogát elszabotáló chartát fogadott el. A Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében pereskedő Kincses Előd pénteken kiegészítette keresetét azzal, hogy az időközben megtartott egyetemi választások érvénytelenítését is kérte, a táblabíróság ezért ennek az ügynek a tárgyalását júniusra halasztotta.
RSS Feed



May 11th, 2012
marosvásárhely 

Posted in
Címkék: 


























“olvasatukban” Hát persze, de kit érdekel, hogy ők hogyan olvasnak? A törvény az törvény, ha nem tartják be, be kell tartatni. Költői kérdés, hogy mikor lesznek bíróság előtt felelősségre vonva a MOGYE jelenlegi (illetve a törvénytelen választások előtti) vezetői.
Tehát a táblabíróság arra kötelezi a minisztériumot, hogy ne tartassa be a tanügyi törvényt? Mindent meg lehet tenni ebben az “ország”-ban?
Nem lehet a bíróságon számon kérni, hogyan kötelezheti egy olyan egyetemi charta elfogadását, ami nem felel meg a hatályban levő törvényeknek? Kincses úrnak lesz még dolga bőven…