A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre

Nő a Facebook-onA nők hajlamosabbak arra, hogy Facebook-függővé váljanak, mint a férfiak – ezt állítják a közösségi hálótól való függőséget vizsgáló norvég kutatók.

A norvégiai Bergen Egyetem pszichológusai több mint négyszáz diákot kérdeztek ki, hogy kiderítsék, jelentkeznek-e náluk a közösségi hálótól való függőség jelei. A vizsgálódás során néhány megkérdezettnél egyértelműen megállapítottak olyan jellegű Facebook-függőséget, ami a drog- vagy alkoholfüggőséghez hasonlatos – ismertette kedden tanulmányukat a The Daily Telegraph online kiadása.

A kutatók szerint a fiatalabbak könnyebben válnak a Facebook rabjává, mint az idősebbek, és a nőknél nagyobb a függőség kockázata, mint a férfiaknál.

A szorongó, társadalmilag bizonytalan helyzetű emberek jobban ragaszkodnak a közösségi hálóhoz, amit a kutatók annak tudtak be, hogy valószínűleg könnyebb nekik a Facebookot használni, mint szemtől-szemben kommunikálni valakivel.

Kiderült, hogy az extrovertált személyiségűek ugyancsak könnyebben válnak Facebook-függővé, míg a jól szervezett, ambiciózus emberek kevésbé vannak kitéve ennek a kockázatnak, ők ugyanis elsősorban a munkához és kapcsolatépítéshez használják a szájtot.

A Facebook-függőség szimptómái alapján egy skálát is felállítottak a bergeni kutatók. Hat kritériumot osztályoztak egytől ötig terjedő mércével, ahol a legalacsonyabb fokozatot a “nagyon ritkán”, a legmagasabbat pedig a “nagyon gyakran” leírással határozták meg.

A megkülönböztető jegyek között szerepelt a késztetés a Facebook túlzott használatára, a sikertelen önkorlátozás a közösségi oldal használatában, és a nyugtalanság, ha valaki nem fér hozzá a Facebook-oldalához.

A négy kritériumban begyűjtött “gyakran” vagy “nagyon gyakran” jellemzés már jelezheti a Facebook-függőséget – jelentették ki a Psychological Reports folyóiratban publikált tanulmány szerzői.

Forrás: MTI


Friss hírek a címlapon, kattints ide!

You can leave a response, or trackback from your own site.

Szólj hozzá



Így turbózd fel az immunrendszered

5 étel, amit kerülni kell, ha lapos hasat szeretnél

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más