Állva tapsolta meg Mága Zoltánt a marosvásárhelyi közönség


Telt ház mellett zajlik Mága Zoltán hegedűművész szombaton kezdődött erdélyi koncertkörútja. Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen a zsúfolásig megtelt kultúrpalotákban a szűnni nem akaró tapsok miatt majd egy órás ráadást kellett adni a világhírű hegedűművésznek a hétvégi koncertjein.

Mága Zoltán különleges zenei csemegével kedveskedett az erdélyi magyaroknak: a vonósnégyes mellett zongora is megszólal, és így egy különleges hangszerelésben hallhatóak a magyar népdalok, és slágerek, amelyet a sok száz fős közönség könnyekig hatódva, hosszú perceken át zúgó vastapssal köszönt meg.

Az emberek szeretete ugyanakkora, ugyanolyan határtalan, mint tavaly, amikor a 100 templomi koncertsorozat keretében jártam a főként magyarlakta városokban – mondta Mága Zoltán, aki maga is meghatódott azon, hogy a kint élő magyarok sírva mondtak köszönetet neki, és fejezték ki büszkeségüket művészetéért, hogy elvitte otthonukba a magyar kultúrát, a zene csodálatos, gyógyító erejét.

Igaz, hogy egy országhatár választott el minket, de az érzelmekben, a szeretetben, az összetartozás érzésében nincsenek határok, falak, akadályok magyarok és magyarok között, mert, mert éljenek a tengeren túl, a szomszédos országokban, vagy a világ bármely pontján, aki magyar, az örökké magyar marad – fogalmazott a hegedűművész, azt hangsúlyozva, ugyanezt tapasztalata az elmúlt években öt kontinens száz országát bejárva.

A művész az Erdélyben élő embereket tekinti igaz magyar kultúrát megélő, és éltetőknek, mert bár papíron ők más állampolgárok, mégis hűen őrzik a magyar hagyományokat, a nyelvet, a népzenét, a kultúrát, és élik az igazi, történelmi Magyarországot. Mindezért örömmel tölti el, hogy egyre több ember veszi fel újra a kettős állampolgárságot, így az emberek jelzik kötődésüket, szeretetüket anyaországuk felé, és a kormány is mindent megtesz annak érdekében, hogy támogatást, segítséget nyújtson határainkon túl élő honfitársainknak.

Hatalmas vastapsot kapott Mága Zoltán, amikor Marosvásárhelyen bejelentette: a magyar kormány segítségével hamarosan kamarazenekar kíséretében tér vissza Erdélyország legnagyobb városaiba, hogy a magyar kultúra missziójaként hirdesse a nemzet egységét. A hegedűművész úgy fogalmazott: az elmúlt években fellépéseivel közelebb tudta hozni az Erdélyben élőket az anyaország lakóival, és a korábbi szorongást, kivetettség érzését nem tapasztalja a kettős állampolgárságot felvett magyarok körében. Most úgy véli, az erdélyiek azt érzik: érzik, visszakapták hazájukat, Magyarországot. A hegedűművész azt mondta: koncertjeivel egyesíti a magyarságot és az országot, eltűnnek a határok, és a szeretet, az összetartozás köti össze az embereket.

Mága Zoltán hétfő este Kolozsvárott lép fel, míg kedden, április és 24-én Nagyváradon, 25-én Brassóban és 26-án Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak a rajongók, érdeklődők a világhírű hegedűművésszel, hogy a megtapasztalják a tőle megszokott színvonalas produkciókat. Elmondta azt is, hogy igazi kuriózumnak számító produkciókkal is készül: minden egyes városban külön-külön meglepetéseket is tartogat az ottani rajongói, közönsége számára. A nagy virtuóz darabok mellett szerepet kap a komolyzene, így Bach, Mozart,Vivaldi, Sarasate, Liszt, Kodály, Bartók, Erkel, Strauss, Brahms legnépszerűbb művei mellett az operett és musical, illetve a pop és a jazz irányágai is szerepelnek, felcsendülnek majd.

A hegedűmész legutóbbi, Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című, immár platinalemezes CD-jéről is felcsendülnek a legnépszerűbb dallamok, és a népdalok mellett természetesen a Székely Himnusz is megszólal majd egyedi, különleges feldolgozásban.