A Marosvásárhelyi Önkormányzat anyagi támogatásban részesítené a kövesdombi negyedben a hétvégén leégett tömbház lakóit. Claudiu Maior, polgármesteri tanácsadó szerint, ezzel kapcsolatban a következő tanácsülésen hoznak majd döntést.
Maior úgy nyilatkozott, törvényes úton próbálnak eljárni annak érdekében, a Billa nagyáruház felvállalja a károk összegének a megtérítését. Addig viszont az érintett lakókat 2000–2500 lejes támogatással illetné külön-külön a Polgármesteri Hivatal, amennyiben ezzel a tanácsosok is egyetértenek.
A Csukás utca 48. szám alatti 42 apartmanos tömbház három lakrésze komplett összeégett – számolt be a polgármester személyes tanácsadója. A lakókat az Ifjúsági Ház szállójában szállásolta el az önkormányzat, ahol díjmentesen közel 30 napot tölthetnek, míg elintézik problémáikat, illetve reggelit és ebédet is kapnak – részletezte Maior.
Annak a gyanúja is felmerült, hogy a hőszigetelő anyag, amellyel a tömbházat beburkolták, nem volt tűzálló, mint ahogyan azt a hőszigetelési projekt dokumentációjában megszabták. Ezzel kapcsolatban Claudiu Maior úgy nyilatkozott, amennyiben a gyanú bizonyság lesz, a felelősek megfizetnek érte.
A lakók állításai szerint, 21 lakrészt érintett a tűz, azaz pontosan a tömbház felét. Ezek az apartmanok lakhatatlanok, így a károsultak a rokonokhoz, hozzátartozókhoz fordultak szállásért. Egyes lakrészek be voltak biztosítva hasonló károk ellen, a biztosító azonban csak a tűz okozta veszteséget fizeti vissza, és nem kompenzálja a lakásba égett anyagi javak értékét.
Fotó: Szász Elek
RSS Feed



July 9th, 2012
Marosvásárhelyi Infó 

Posted in
Címkék: 


























,,Egyes lakrészek be voltak biztosítva hasonló károk ellen, a biztosító azonban csak a tűz okozta veszteséget fizeti vissza, és nem kompenzálja a lakásba égett anyagi javak értékét.,,
Most volna jó tudni, hogy mit is ér a biztosítás?! Nem a megszabandó maximális összeg jár ebben az esetben? Csoportos kár-eset könnyíti vagy nehezíti a károsult helyzetét?
Ezért kell mindent elolvasni szóról szóra a biztosítási iratban. Minden biztosító cég azon van, hogy átvágjon- még a Casco is.
Mert a lakásban égett anyagi javak nem része a tűz okozta veszteségnek? :-O Mocskos, tolvaj banda.
A biztosítócégek kb. úgy vannak, hogy kötelezően elvárják, hogy fizess, de ha nekik kell fizetni, akkor mindent megtesznek, hogy ne-, vagy minél kevesebbet fizessenek. Megjártam már, csak az ügyvéddel való fenyegetőzés után voltak hajlandóak kifizetni a teljes kárt.