Basescu biztonsági kockázatnak, a főmufti garanciának tartja a Bukarestbe tervezett óriásmecsetet

Éles vita robbant ki Romániában hétfőn a Bukarestbe tervezett óriásmecsetről, miután Traian Basescu volt államfő egy vidéki pártrendezvényen biztonsági kockázatnak nevezte Európa egyik legnagyobb muzulmán központja felépítésének tervét.

mecset

Az Adevarul című lap egy hónapja számolt be arról, hogy a román állam 11 négyzetméteres, több millió euró értékű telket bocsátott az országban élő muzulmánok rendelkezésére, hogy azon a török állam segítségével kétezer hívő befogadására alkalmas mecsetet építsenek.

A témát a volt államfő a védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártja (PMP) egy pitesti-i fórumán vetette fel vasárnap. Basescu azt állította: a törökországi gyógykezelésen lévő Victor Ponta kormányfő a jelek szerint nem láb-, hanem fejsérülést szenvedett, mert Európa legnagyobb mecsetének felépítésénél és „hatezer muzulmán egyetemista Bukarestbe hozásánál” szerinte nincs nagyobb biztonsági kockázat.

Aggodalmában az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) romániai szervezete is osztozik, amely egy hétfőn közzétett nyilatkozatában úgy vélte: félő, hogy a Bukarestben megépítendő óriásmecset az iszlám radikálisok központjává, a terrorizmus regionális központjává válhat. Az MCA Románia arra intette a román kormányt: az építési engedély kibocsátása előtt tüzetesen ellenőrizze, kik pénzelik a mecset felépítését és milyen politikai csoportok állnak mögötte.

Juszuf Murat romániai főmufti hétfői sajtóértekezletén cáfolta, hogy a muzulmán vallási központba egyetemisták érkeznének, a mecset pedig szerinte éppen azt szolgálja, hogy Bukarestben ne szervezhessenek többé rögtönzött gyülekezőhelyeken muszlim vallási szertartásokat.

„Csalódást jelent számomra a volt államfő megalapozatlan kijelentése, hiszen ő is tudja, hogy több mint tíz éve, amióta ebben a tisztségben vagyok, magam is harcolok a vallásos radikalizmus terjedése ellen. Románia sosem lesz iszlám központ. Ha felépül a bukaresti mecset, eltűnnek ezek az engedély nélküli imaházak Bukarestből, és csak olyan imámok prédikálhatnak ezentúl, akik megfelelő képzésben, a román állam által akkreditált teológiai intézmények oklevelével rendelkeznek” – mondta a romániai főmufti.

A román fővárosban – ahol jelenleg négy kisebb mecset van – a muzulmánok száma tízezerre tehető. A török közösség főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

Share this post

PinIt
scroll to top