Brutálisan meggyilkoltak egy 5 éves kislányt Nagybányán


A Maszol írja, hogy hétfő este holtan találtak egy aznap délben eltűnt 5 éves kislányt Nagybányán. A rendőrség nagy erőkkel keresni kezdte a tettest, gyanúsítottak már vannak.

Brutálisan meggyilkoltak egy 5 éves kislányt Nagybányán

A kislány ebéd után még egy nagybányai gyár környékén játszott, majd eltűnt. Többen a keresésére indultak, és éjfél előtt 40 perccel rábukkantak a holttestére az eltűnése helyszínének közelében. A szakértők szerint a kislányt megerőszakolta, megkínozta, majd megölte az eddig azonosítatlan tettes.

A gyermek fejére mért ütés okozta a halált. A helyszínelők a gyilkosság helyszínéről vér- és DNS-mintákat vettek, kutyákat is bevetettek. A nyomozáshoz közel álló források szerint a gyanúsítottak köre 23 személyből áll, mindannyian kiskorúak molesztálásért elítélt, majd szabadult személyek. Az első számú gyanúsított egy olyan férfi, akit többször is láttak a környéken, amint cukorkával kínálgatta a játszadozó gyerekeket.