Charter járatok Marosvásárhely és Tel Aviv között, 2012 tavaszától


Chartel járatok indításáról, valamint a román és izraeli légi kapcsolat bővítéséről tárgyaltak több ízben is a marosvásárhelyi „Transilvania” repülőtér, a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium, valamint az izraeli hatóságok képviselői.

Az új járatokat Izrael második legnagyobb városa, Tel Aviv és Marosvásárhely között indítanák, 2012. év tavaszától, továbbá a projekt célja az is, hogy a marosvásárhelyi légikikötő egy újabb összekötő pont legyen Románia és az izraeli turisták között – jelentették be a repülőtér képviselői.

Csütörtökön, azaz december 8-án került sorra a fővárosban arra az ülésre, amelyen az Izraeli Turisztikai Ügynökségek Egyesületének az alelnöke, Hanoch Noki Segev, valamint a „Transilvania” repülőtér vezérigazgatója, Petru Ştefan Runcan is résztvett.

A gyűlést a 2011. novemberében elindított projekt értelmében szervezték, amelynek fő célja az izraeli turisták Romániába való csalogatása, és amely része az izraeli-román turistaforgalom fejlesztési stratégiájának. A projekt kezdeményezői akkor Tel Avivba látogattak Emil Boc, miniszterelnökkel és Elena Udrea, idegenforgalmi miniszterrel az élen. A csütörtöki ülésen pedig az izraeli hatóságok utaztak a fővárosba, a terv kivitelezésének céljából.

A megbeszélést olyan statisztikai adatok ismertetésével indították, amelyek szerint Izraelben közel 450 ezer polgár él, akinek rokona van Romániában, vagy itt született. Továbbá, hazánkban szilárd alapokon él még az izraeli kultúra, amelyet nem bizonyít jobban más, mint a körülbelül 85 romániai zsinagóga és a több mint 30 temető. Ugyanakkor, jelen pillanatban több mint 600 ezer olyan izraeli létezik, aki új országokba – például Romániába látogatna el, és töltené el külföldön a szabadidejét.

A megbeszélés során arra a következtetésre jutottak a felek, hogy a „Transilvania” repülőtér igencsak alkalmas a kapcsolat létrehozására, nemcsak a központi fekvése miatt, hanem azért is, mivel a környező repülőterek technikai felszereltségéhez képest is felsőbbrendűséget mutat.

Ennek értelmében, már hozzáláttak a Marosvásárhely–Tel Aviv között, jövő év tavaszától közlekedő chartel járatok előkészületeihez. Ezek véglegesítése pedig elsősorban a román és izraeli idegenforgalmi ügynökségek érdeklődésétől függ.

A felek arról is megegyeztek, hogy 2012. februárjában a román hatóságok résztvesznek az Izraeli Idegenforgalmi Vásáron, amelynek keretén belül szórólapokkal népszerűsíthetik majd hazánk látványosságait, ezáltal is fokozva a beáramló turistalétszámot.

Fotó: citynews.ro