Critical Mass a kerékpárutakért Marosvásárhelyen

Már az indulást megelőző pólóosztáskor több mint ötszáz résztvevőt saccoltak meg a szervezők a vasárnap délutáni Critical Mass kezdeményezésen Marosvásárhelyen. Nyugdíjas korú hölgyek, urak, fiatalok, de szüleik kíséretében tíz év alatti gyerekek is gyülekeztek a marosvásárhelyi Kultúrpalota szomszédságában, hogy kerékpárra ülve tekerjenek a bicikli mint környezetkímélő közlekedési eszköz népszerűsítéséért.

A Marosvásárhelyen negyedik alkalommal – ezúttal a Föld napja alkalmából – megszervezett Kritikus Tömeg nevű kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a kerékpárutak szükségességére, arra, hogy szennyezett környezetben, városban élünk, és létezik egy alternatív, környezetkímélő közlekedési eszköz – közölte Kocsis Róbert szervező, a Maros Megyei Tanácshoz tartozó Europe Direct Központ illetékese. Mint mondta, a szervezők örömmel tapasztalják, hogy az akcióba évről évre többen kapcsolódnak be, legutóbb több mint ezren ültek kerékpárra a nemes cél érdekében. Kocsis Róbert szerint fontos és jelzésértékű a résztvevők nagy száma, ez azt jelenti, hogy egyre többen szeretnék, ha a helyi önkormányzathoz eljutna az üzenet: kerékpárutakra igenis szükség van.

A Népújság felvetésére, hogy bár negyedik éve szervezik a Kritikus Tömeg figyelemfelkeltő akciót, jelentős előrelépés Marosvásárhelyen nem történt a bicikliutak létesítése terén, Kocsis Róbert kifejtette: – Vásárhelyen ez a közlekedési forma még gyerekcipőben jár, hiszen a bicikliutak, néhány zóna kivételével, valóban hiányoznak a városból. Mi azt szeretnénk, ha kiépülne ez a hálózat. Talán a néma üzenetnek is lesz hatása, nemcsak cirkusszal, botránnyal lehet elérni valamit. Nemrég adtak át egy kerékpárutat a városban – fogalmazott a szervező.

Míg tavaly és tavalyelőtt a kerékpárosokat nem engedték be a város főterére, idén engedélyezték nekik, hogy onnan induljanak. A központból a Dózsa György utca felé kerekeztek, érintették a Kövesdombot, a Tudor negyedet, az Egyesülés negyedet, majd a Kárpátok sétányán keresztül jutottak el a végállomáshoz, a Sörpatikához, ahol zsíros kenyér és ásványvíz várta őket.

Forrás: e-nepujsag.ro/Fotó: Fekete Zsolt, Kibédi Levente

Share this post

PinIt
scroll to top