Elkészültek Maros megye földcsuszamlásra és földrengésre vonatkozó kockázati térképei

A Maros Megyei Tanács tegnap, az októberi soros ülésén fogadta el a „Földrengés és fölcsuszamlás kockázati térképek” elnevezésű dokumentumokat, amelyeket egy Maros megye természeti kockázati térképeinek elkészítését célzó projekt keretében valósítottak meg. A megye egész területére vonatkozó kockázati térképek összeállításának az volt a célja, hogy a természeti kockázatoknak kitett területeket hivatalosan is beazonosítsák a helyi és központi közigazgatás illetékes szervei, és egy cselekvési tervet készítsenek annak érdekében, hogy csökkentsék a vészhelyzetek kockázatát a megye területén. A térképek elkészítése a területrendezési tervek kidolgozása szempontjából is fontos, hiszen az építkezésekkor figyelembe kell venni a kockázati tényezőket.

foldrenges

Az elkészült dokumentumok alapján Maros megyében nincsenek földrengés veszélyes övezetek.

A földcsuszamlások veszélyességi kockázata szempontjából közepes és magas veszélyességi besorolást kaptak a következő települések: Segesvár, Dicsőszentmárton, Vámosgálfalva, Mikefalva, Nyárádmagyarós és Szászbogács.

A Maros Megyei Tanács a helyi közigazgatási területi egységek rendelkezésére bocsátja a földrengés és földcsuszamlás kockázati térképeket. A polgármesteri hivataloknak kötelessége beépítenie ezeket a dokumentumokat az általános településrendezési tervekbe, illetve az építkezési engedélyek kibocsátásakor figyelembe kell venniük, hogy a térképek alapján egyes övezetekben tilos az építkezés. A tiltott övezetekben felépített épületekre nem lehet biztosítást sem kötni.

Azokon a területeken, ahol a földcsuszamlás veszélyezteti a háztartásokat, az önkormányzatok kötelessége további tanulmányokat készíteni annak érdekében, hogy szakszerű cselekvési tervet dolgozzanak ki a területek stabilizálására.

A Maros megyei kockázati térképeket az alábbi linken lehet elérni: http://www.cjmures.ro/harti_risc.htm

Share this post

PinIt
scroll to top