Geszti Péter és a Gringo Sztár – koncertturné Erdélyben

Április 22. és 26. között Erdélybe látogat Geszti Péter, az X Faktor tehetségkutató mentora, zeneszerző és énekes, valamint tavaly megalakult zenekara, a Gringo Sztár, egy fergeteges koncertturné keretén belül. A művész nem jön ám egyedül: a Jazz+Az és a Rapülők nagy slágerei mellett Baricz Gergőt és saját zenekarát is magával hozza.

A nagyszabású erdélyi turnéról a ma, március 27-én tartott sajtótájékoztatón árult el részleteket a magyarországi művész, a szervező Székelyföldi Régió Magazin és a Chronos Marketing, Média és PR Ügynökség képviselőivel együtt.

Habár Geszti Péter már többször járt Erdélyben, mi több, anyai ágról erdélyi – aradi származású, eddig inkább magánemberként és baráti társasággal látogatott el jónéhány erdélyi településre. Úgy fogalmazott, számára premier a mai sajtótájékoztató, mivelhogy Erdélyben még sosem nyilatkozott a médiának, koncerten is legutóbb 1999-ben lépett fel, amikor a Rapülők együttessel a „Kalózok” című film hanganyagát mutatták be több erdélyi településen.

Ezúttal a Gringo Sztárral mutatkozik Geszti Erdélyben, azzal a zenekarral, amelyet tavaly nyáron alapított, és amelynek máris kapható első lemeze, „Pálinka Sunrise” címmel. Geszti elmondta, régi vágya volt, hogy új zenekart alapítson, és ez tavaly valóra is vált. Az általa „kozmopuritánnak” nevezett stílust képviselő csapat nem véletlenül viseli a Gringo Sztár nevet. A „gringo” szó ugyanis a spanyol és portugál nyelvterületen „fehér bevándorlót” jelent, és mivel Geszti közel 10 éve hiányzott a magyar zenei életből, jogosan vette most magára ezt a találó megnevezést – magyarázta a művész.

A koncertek kapcsán Geszti Péter úgy nyilatkozott, a közel két órás rendezvényeken nem lesz playback. A „Pálinka Sunrise” dalai mellett a Rapülők és a a Jazz+Az híres dalait is felcsendíti a tízenhárom tagú zenekar, amely fúvósoktól kezdve tangóharmónikásokon át gitárosokig és billentyűsökig szinte minden hangszert tartalmaz.

Geszti Péter természetesen az X faktoros pályafutásáról is beszélt. Úgy nyilatkozott, mentornak lenni egy abszolút szakmai dolog, arról szól, hogy saját tudásával segítsen a tehetségeknek. Ezért is vállalta el ezt a megbízatást, illetve ezért mondott nemet más műsoroknak, melyek szintén felkérték őt zsűriként. Kérdésünkre azt is elmondta, nem az X Faktor miatt tért vissza a zenei életbe, hanem fordítva: a zene miatt lépett be az X Faktor forgatagába. Biztosan zenélne akkor is, ha nem lenne a műsor mentora, viszont az, hogy ez az esély megadatott neki, megkönnyítette a visszatérését – részletezte a művész.

Ugyanakkor, az erdélyi koncertturné egy meglepetést is tartogat a rajongók számára: Baricz Gergőt és zenekarát, aki a Gringo Sztár vendégeként lép fel valamennyi koncerthelyszínen. Lukács László, a Székelyföldi Régió Magazin igazgatója úgy jellemezte az erdélyi fiút, mint a „mi Ábelünket”, akit ki kell ragadni a „rengetegből”, ez pedig egy ideális momentum arra, hogy a „mi sztárunkká fejlődjön”. Geszti Péter szerint, Gergő valódi tehetség, benne ott van az X Faktor, hiszen eredeti és utánozhatatlan karakter, ezt pedig nem lehet megtanulni, az éneklést viszont igen. A két fellépő közös produkcióval is készül, ami Geszti szerint érdekesnek ígérkezik, ugyanis Gergő nem az ő mentoráltja volt a műsorban, de mégis már a legelején megkedvelte.

Tókos Pál, a Chronos Marketing, Média és PR Ügynökség ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, a koncertek mind sportcsarnok-koncertek lesznek, és este 19 órától kezdődnek majd. Elsőként Csíkszeredában lép színpadra a Gringo Sztár és Baricz Gergő, április 22-én, vasárnap, aztán április 23-án Marosvásárhelyen, 24-én Gyergyószentmiklóson, míg 25-én Székelyudvarhelyen koncerteznek a formációk. Az április 26-i zárókoncert helyszínéről és részleteiről azonban még nem nyilatkoztak a szervezők. Lukács László hozzátette, mától már kaphatók is a koncertjegyek Marosvásárhelyen: a Kultúrpalota jegypénztáránál, a Zebra CD Centerben, a Merkúr áruház pénztárainál, valamint a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségénél.

Share this post

PinIt
scroll to top