Harmincan gyűltek össze a meleg vízért tartott flash mobon

Hétezerből harminc – ennyien vették a fáradságot tegnap, hogy kivonuljanak a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elé és letegyenek a lépcsőre egy üveg vizet a két hete tartó és 7 ezer vásárhelyi családot sújtó melegvíz-megvonás elleni tiltakozásképpen. A meleg víz kevésbé lenne fontos, mint egy tévéadó, amelynek a megmaradásáért nemrég több százan vonultak utcára?

Alig több mint harminc személy csatlakozott tegnap a villámcsődülethez, amelyet a melegvíz-megvonás elleni tiltakozásként kezdeményeztek. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal lépcsőjén 53, vízzel teli pillepalackot számoltunk, viszont voltak olyan kisgyerekes édesanyák, akik kettőt vittek, egyet a maguk, egyet a csemetéjük nevében. Zömében idősek mentek el, olyanok, akiknek nem telik kiskazánra.

„Mit keresnek itt ezek az üvegek?”

– jött ki a hivatalból felháborodva egy hölgy (egyen-ruhájából ítélve az intézmény őrzésével volt megbízva). – Ki tette ide ezeket az üvegeket? Ki szervezte ezt? – szegezte a kérdéseket ingerülten a sajtó képviselőinek, miközben pár üveget a szemeteskosárba dobott. Majd telefonjával a kezében visszament a hivatalba és alig telt el pár perc, két csendőr jelent meg a láthatáron.

Biztos, hogy ősszel lesz fűtésünk?

A polgármesteri hivatal részéről egyedül Csegzi Sándor volt alpolgármester, jelenleg a városvezető tanácsadója vette a fáradságot, hogy szóba álljon az egybegyűltekkel. Az évek óta felgyűlt bizonytalanság, az átverések sora okozta csalódottság kitört az emberekből.

– Biztonságban lehetünk, az ősszel lesz fűtésünk? Vagy kezdjünk más megoldásokon gondolkodni? Nyugdíjasok vagyunk, kicsi pénzzel, honnan vegyünk elő kazánra valót?… Miért nem büntették meg azokat, akik leváltak?… Napirenden voltunk a fogyasztással, egyszer meg felébredünk, hogy elveszik a meleg vizet. Szégyen, a XXI. században hideg vízben mosakodunk… A Budaiban a legmodernebb kazánház van, sok pénzt fektettek bele, most mégis leválásra kényszerítik az ott lakókat? Mi aláírtuk, hogy a rendszeren akarunk maradni. Úgy tudjuk, a tanács támogatásával szerelték be a vízszintes elosztású rendszereket; hogy lehet, hogy 3 év múlva a tanács hátat fordít az embereknek? Ezek után, hogy folyamatosan meleg víz nélkül hagynak, ne csodálkozzanak, ha leválnak az emberek, már nincsen bizalmuk… Egyetemista gyereket nevelek egyedül, sehogyan sem tudnám kiszorítani a pénzt, hogy kiskazánt szereljek – hangzott a panaszáradat.

Jövő hét végén – talán

Csegzi igyekezett megnyugtatni őket, elmondta, a hétfői tanácsülésen döntenek a távhőrendszer sorsa felől, melyek azok a kazánházak, amelyeket átvesz a város és tovább üzemeltet, és melyek, ahol egyéni megoldást kell keresni. A keddi sajtótájékoztatón felsoroltak néhány zónát, amelyek a rendszerben maradnának, viszont tegnap derült ki, hogy a sajtóval közölt lista nem volt teljes, Csegzi szerint a Budai negyedben lakók is a rendszeren maradnak. A Népújság kérdésére, hogy végül hol maradnak rendszeren kívül a lakók, Csegzi Sándor kifejtette, hétfőn, a döntés meghozatala után tudnak pontos adatokkal szolgálni.

A terv szerint első lépésben, sürgősségi megoldásként a hivatal átvenné a teljes rendszert, amelyet az E-Star üzemeltetett, majd tárgyalásokat folytatnak az E.ON Gazzal, hogy átvegyék a szolgáltatási szerződéseket. Ha minden jól megy, jövő hét végére lesz meleg víz – ígérte a városvezető tanácsadója.

Forrás: e-népújság.ro


Friss hírek a címlapon, kattints ide!

You can leave a response, or trackback from your own site.

to “Harmincan gyűltek össze a meleg vízért tartott flash mobon”

  1. bitHUmen says:

    Ha minden jól megy, jövő hét végére lesz meleg víz – ígérte a városvezető tanácsadója. Az cikk elején még azt írta hogy télen sem lesz? Egy másik cikkben florea azt mondta hogy lesz amikor lesz. Szép ezért ment a sok magyar mégis rá szavazni. De nem baj mert van piskóta kő … felháborító európa szégyene ez a dolog. Meglátjúk a jövő hétvégét, attól félek de remélem nem lesz rá okom, hogy még a hövő hónap végén sem lesz. Amúgy meg erre az eseményre 100 ember sem jelezte hogy elmegy, de azért került oda üveg. Főleg hogy csak magyarok mentek el.

  2. Figyelo says:

    Ez okorseg. Ha valaki lelepett az elejen, akkor ezt irja… Sajnos… Meg haromnegyed ora mulva is erkeztek emberek, akik leraktak a palackjaikat, majd tovabb mentek…

Szólj hozzá



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más