Idén is megszervezik a Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját!

A Marosvásárhelyért Egyesület idén negyedik alkalommal szervezi meg a Forgatag részeként a Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját. Amint megszokhatták, az eseményre augusztus utolsó szombatján, azaz ezévben 27-én kerül sor.

marosvasarhelyiek-vilagtalalkozoja

Vásárhelyi Piknik

A világtalálkozó délelőtti programján Marosvásárhely központjába varázsolunk piknik-hangulatot, így a Művészeti Gimnázium (Forradalom utca 9. szám) udvarára hívjuk önöket, ahol a piknikezés elmaradhatatlan kellékeivel és falatjaival várjuk önöket. Szórakozásból sem lesz hiány, hiszen helyi színművészek táncos-zenés-komédiás produkcióval mulattatják a közönséget, de a Virtuózok tehetségkutatón Vásárhelyt képviselő Jakab Roland, valamint művészetis tálentumok bűvölik el a jelenlévőket. Az eseményen a közönség soraiból olyan jelentkezőket várunk, akik tipikus vásárhelyi személyiségeket, eseményeket elevenítenek meg: várjuk a cementlapok hírességeit, Jóckát, a virágárust, a ritzi mulatozókat, a Súrlott Grádics törzsvendégeit. A nagydíjról a közönség, helyszíni szavazással dönt majd.

Gálaműsor

A világtalálkozó fénypontja idén is a délután, a Kultúrpalotában megrendezett gálaműsor, ahol színvonalas, műfajokban gazdag előadást állítottunk össze. A 17 órától kezdődő programban helyet kap a könnyű- és népzene, vásárhelyi versek hagyományosan és újrafogalmazva, illetve a már ismert Domahidi testvérek szívhez szóló produkciója. Utána az András Lóránt Társulat kortárs tánccal hat a zsigereinkre, és humoros jelenet hozza el a katarzist. A műsorvezetők idén is Nagy István és felesége, Fodor Piroska színművészek.

Share this post

PinIt
scroll to top