Idén is több 100.000 embert várnak a Csíksomlyói Búcsúra

Idén is zarándokok százezreit várják a csíksomlyói hegynyeregbe, ahol 12.30-tól tartanak szentmisét. A Duna tévé által élőben közvetítendő misét Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, a szentbeszédet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondja.

A szentmisén jelen lesz Michael Anthony Perry, a ferences rend legfőbb elöljárója, Assisi Szent Ferenc 121. utódja a rend élén. A zarándoklatot szervező ferences rend tájékoztatójában arra emlékeztetett, hogy 450 évvel ezelőtt azért gyűltek össze Csíksomlyón a katolikus hitükhöz hű székelyek, hogy segítséget kérjenek a hitükben való megmaradáshoz, és hálát adjanak Istennek és a Szűzanyának ezért a segítségért.

Az 1567-es segítségkérés a protestánsok és katolikusok közötti erdélyi vallási villongások közepette történt. A Csíksomlyóra zarándokló székelyek ekkor megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik, ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére Csíksomlyóra.

Az idei csíksomlyói zarándoklat fontosságát növeli, hogy a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia és a román állam képviselői is romániai látogatásra hívták Ferenc pápát. Ioan Robu érsek, a romániai római katolikus egyház feje egy május elején tartott sajtótájékoztatón szinte biztosra mondta, hogy a látogatásra 2018-ban sor kerül.

A romániai római katolikus egyházon belül többséget alkotó magyar katolikusok azt kérték, hogy Ferenc pápa Csíksomlyón találkozzék erdélyi magyar híveivel.

Save

Share this post

PinIt
scroll to top