Iggy Pop a Félszigeten

A rockzene egyik legnagyobb legendája, Iggy Pop és 1968-ban alakult zenekara – vagyis az Iggy & the Stooges a Tuborg Green Fest Félsziget vendége lesz 2011-ben!

A punk előfutárának tekintett, pár éve ismét aktív zenekar szombaton, augusztus 27-én lép fel először Romániában, az ország legnagyobb fesztiváljának nagyszínpadán, az 1972-es Raw Power lemezre, illetve Iggy Pop karrierjének számos mérföldkövére építő előadásával.

A minden idők legenergikusabb frontemberének tartott Iggy Pop zenei pályafutása több mint 50 éve, dobosként kezdődött. A Stoogesszal készült harmadik lemezük, a David Bowie producerkedésével felvett Raw Power, bár nem hozott azonnali sikert a bandának, a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb lemezévé nőtte ki magát az évek során, és sokan ettől az albumtól datálják a punk születését.

Az énekes 2007-ben döntötte el, hogy összetrombitálja régi bajtársait, és újjáéleszti a Stoogest. Ron Asheton gitáros 2009-ben bekövetkezett halálakor ugyan megtorpant a lendület, de Iggy még ugyanabban az évben behívta a Sony Electronics alelnökét – vagyis James Williamson gitárost, aki a Raw Poweren is zenélt, hogy színpadra vigyék a legendás lemezt.

Iggy nemcsak a hetvenes években kibontakozó punkmozgalomra, hanem a garage, az indie és hard rock előadókra is hatalmas hatással volt, és a Stooges felbomlása után olyan dalokkal került ismét reflektorfénybe, mint a Lust for Life, a Passenger, a Real Wild Child, vagy a Bowie-val közösen írt China Girl és Tonight.

Share this post

PinIt
scroll to top