Jogosítvány nélkül is lehet majd gépkocsit vezetni

Erről és még számos egyéb módosításról számolt be a Kormány, amelyet a 2011–2020-as Országos Stratégia a Közúti Biztonságért projektbe vezetnek be a szakemberek.

Ennek értelmében, a Kormány megtiltja majd a radarkészülékek érzékelésére szolgáló berendezések használatát, engedélyezni fogja a sofőröknek, hogy bizonyos útszakaszokon, megszabott időben és egy kísérő mellett jogosítvány nélkül is vezessenek, megemeli az adókat a több személygépkocsit birtokló tulajdonosok számára, illetve kötelező minimális oktatást ír elő a járművezetői jogosítvány megszerzéséhez.

A dokumentum szerint, a honatyák elemezni fogják annak a lehetőségét, hogy jogosítvánnyal nem rendelkező személyek is vezethessenek bizonyos feltételek mellett járművet, már az okmány megszerzése előtt. Ehhez szükséges lesz a illető személyek kiképzése és tesztelése, továbbá kötelező lesz egy tapasztalt kísérő jelenléte is, aki törvényes szempontból felelősséget vállal a vezetővel együtt a tettek helyességéért.

Ugyanakkor bevezetik az ideiglenes jogosítványt, amelyet a valódi jogosítvány megszerzése előtt kézbesítenek, és amely csak Románia területén lesz érvényes, bizonyos korlátok mellett.

Továbbá, érvénytelenítik a radarérzékelő berendezések használatát, kötelezni fogják a mopedekre is a hajtásit, csökkentik a jogosítvány érvényességi idejét bizonyos korhatár felett, kitiltják a közutakról – a községi utak kivételével – az ATV típusú járműveket, és nem utolsó sorban kötelező szempont lesz a jogosítvány megszerzéséhez a kötelező minimális végzettség.

A törvény értelmében, az általános kötelező végzettség 10 osztályt jelent, elemi és középfokú oktatással. Ezt 18 éves korig kötelesen elvégezni a polgárok.

Újdonság lesz az is, hogy a pénzbírságokat helyben is ki lehet majd fizetni, ezeket pedig helyben kiállított nyugták kézbesítésével bizonyítják, jegyzőkönyvek kiállítása nélkül. Az ebből származó bevételek egy részét az állami kasszába utalják, ellenben a mai jogszabállyal, amely szerint a pénzbírságok teljes összege a helyi költségvetésbe kerül.

További újításként, bevezetik az úgynevezett büntetőcédulát, hozzácsatolva a jogosítványhoz, amelyre feltüntetik az illető sofőr valamennyi törlesztett pénzbírságát. Amennyiben hiányzik ez a cédula a jogosítvány mellől, az azt jelenti, a sofőr nem fizette ki a büntetését, ami a jogosítvány felfüggesztését vonja maga után annyi időre, amíg a befizetés meg nem történik.

A túlzott sebesség miatt bekövetkezett balesetek elkerülése végett, a szakemberek szigorítják a büntetéseket. Vagyis, annak függvényében, hogy a legális maximális sebességet mennyivel haladta túl az illető, növelik a jogosítvány felfüggesztésének az idejét és a pénzbírságot is. Azon járművezetők pedig, akik megrövidítenék a büntetés idejét, viselkedésjavító programokra és pszichológiai tanácsadásra, figyelmes vezetést elősegítő képzésekre iratkozhatnak, illetve különböző kórházakban közúti balesetekben sérült személyek ápolására vállalkozhatnak.

A jogosítvány megszerzéséért ezentúl jobban meg kell dolgozni: az elméleti és gyakorlati vizsga mellett ugyanis orvosi és pszichológiai próbatételt is bevezetnének a szakemberek.

A dokumentumban ugyanakkor kihangsúlyozódik az is, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozáskor Románia felvállalta, hogy 2010-ig 50%-kal csökkenti a közúti balesetek és azok áldozatainak számát. Ezt azonban máig sem sikerült megvalósítani, ugyanis ez a mutató évente növekedést mutat, amelynek oka az ország autóparkjának a folyamatos bővülése a régi, elavult infrastruktúra és az összefüggő közlekedési politika hiánya mellett.

A statisztikai adatok szerint, Romániában a legtöbb közúti balesetet fiatal, 18–25 év közötti sofőrök okozzák, túlzott sebesség miatt. Továbbá, az utóbbi három évben, a hazai sofőrök 25%-át büntették legalább egyszer gyorshajtásért.

Share this post

PinIt
scroll to top