Kifütyülték Keresztes Ildikót a Rádió Gaga koncertjén

Hatalmas bulival ünnepelte 11-ik születésnapját a Rádió Gaga, hétfőn este a marosvásárhelyi sportcsarnokban. Az eseményen tiszteletét tette a város apraja-nagyja, sőt más városokból, megyékből is érkeztek a bulira. A sportcsarnok zsúfolásig megtelt.

Nyolc órakor kezdődött a Rádió Gaga idei születésnapi koncertje, Kakasi Mihály vezénylésével. A színpadon elsőként a Titán tette tiszteltét, Szabó Elődöt vastapssal ünnepelte a marosvásárhelyi közönség.

A fergeteges Titán bulit Tóth Kati dalai fűszerezték, majd érkezett Keresztes Ildikó, akit már a színpadra lépésekor kifütyült a közönség. Először az énekesnő tudomást sem vett a füttykoncertről, aztán amikor két dal között a vásárhelyiek fele úgy gondolta, így ad hangot nemtetszésének (mint bizonyára tudjátok Ildikó nem választotta be az X-Faktor döntőjébe Szabó Elődöt) Ildikó mikrofont ragadott és beszédet mondott a közönséghez. Segítségére érkezett Kis Frici is, aki csendre intette a közönséget.

Ildikó Cserháti Zsuzsa Boldogság gyere haza című slágere után, amelyet a közönség az énekesnővel közösen énekelt, mindenki megszelídült és együtt tombol, úgy érzem a marosvásárhelyi közönség megbocsájtott Keresztes Ildikónak. Az énekesnőt a Defender együttes kísérte.

Az énekesnő hatalmas bulit csapott, tele volt energiával, és bár eddig én még nem hallottam élőben énekelni teljesen magával ragadott. Be kell vallanom, hogy nekem hétfő este Keresztes Ildikó tetszett a legjobban.

Az estét a Republik slágerei zárták, a marosvásárhelyi közönség végig tombolt a közel öt órás koncertsorozatot.

Ti ott voltatok a koncerten? Nektek hogy tetszett?

Képeket ITT találsz a koncertről.

Még több videó a második oldalon!

Share this post

PinIt
scroll to top