Magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt két fiú Besztercén


Felkérjük a média és politikum képviselőit arra, hogy hagyjanak fel a hangulatkeltéssel, amely csakis arra hivatott, hogy eltávolítsa egymástól a román és magyar közösségeket – írja abban az állásfoglalásban, amit az RMDSZ országos és beszterce-naszódi szerveztet szombaton juttatott el az AGERPRES hírügynökséghez. A dokumentumot annak kapcsán fogalmazták meg, hogy egy ötödikes kislányra támadt két vele egykorú fiú a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban azért, mert magyarul beszélt.

A közlemény szerint a szünetben barátnőivel magyarul beszélő kislányt szeptember 21-én, csütörtökön bántalmazta a két román tagozatos hatodikos diák. Előbb csúnya szavakkal illették, majd esernyővel bántották a románul is jól tudó áldozatot.

Egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották: zavarta őket a magyar beszéd.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos és Beszterce-Naszód megyei szervezete elítéli a bántalmazók magatartását, felvette a kapcsolatot a kislány szüleivel, akiket támogat az ügy iskolai kivizsgálásában is.

“Sajnálatosnak tartjuk, hogy 2018-hoz közeledve a szórványba is betette a lábát a magyarellenesség, ezúttal egy olyan városba, ahol a hétköznapokban jó kapcsolatot ápolnak egymással románok és magyarok. Bár a közvetlen szereplők kiléte ismert, fontosnak tartjuk megjegyezni mind a román média, mind pedig a politikum egy részének felelősségét és szerepét a szóban forgó ügy kimenetelében. Hónapok óta közösségünk ellen hergelik a társadalmat, egyre gyakrabban azt szajkózva, hogy mi, magyarok veszélyforrást jelentünk Romániára nézve” – írja az állásfoglalásban.

Sajnos, újra és újra bebizonyosodik, hogy a szóbeli agresszió könnyen átléphet fizikai agresszióba, hogy nagy ára van az uszításnak, amelynek előbb-utóbb beláthatatlan következményei is lehetnek – vélik az aláírók.

“Ismételten felkérjük a média és politikum képviselőit arra, hogy hagyjanak fel a hangulatkeltéssel, amely csakis arra hivatott, hogy eltávolítsa egymástól a két közösséget. Felelős, közbeszédet formáló embereknek nem szabad belemenniük hasonló riogatásokba, hanem a párbeszédet kell sürgetniük!” – fogalmaz a dokumentum.

Forrás: AGERPRES/A nyitó fotó csak illusztráció

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.