Maros Népzene- és Néptánctalálkozó – Le a kalappal!

A Folk Dancing and Musik Egyesület és a Maros Művészegyüttes szervezésében zajlott pénteken az V. Maros Népzene- és Néptánctalálkozó a kövesdombi székházban. Meghívottaik jó táncú, víg kedélyű, barátkozó természetű emberek, akik már megfordultak azért itt-ott: Feketelakról, Magyarpalatkáról, Petéről, Marokházáról, Visáról és Ördöngösfüzesről… 

A szakma tolvajnyelve hagyományőrzőknek mondja őket, amin már nem lepődnek meg, holott ők csak azt járják, amit tudnak. Talpalávalóról gondoskodik a méltán híres palatkai zenekar. A kitűnően ápolt kölcsönös kapcsolatok jegyében pedig a tájainkon egyre ismerősebb soproni Petőfi Sándor Általános Iskola Lippentős néptánccsoportja, a győrújbaráti Csobolyó néptánccsoport ropta. A vendégek ezúttal is: nemcsak táncukkal, hanem saját zenekarukkal remekeltek. Majd fellépett a megyeszékhelyi Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes, és velük a házigazdák tánckara és zenekara. A gálaelőadás pompásan sikerült, azt pedig táncház követte. Muzsikált a Maros Művészegyüttes zenekara és a palatkai zenekar. Helyszűke miatt nem sorolhatjuk fel mindazokat, akiknek – a műsort nemes rutinnal vezető – Lengyel Ildikó az érdemokleveleket átnyújtotta, annyit azonban boldogan meg kell jegyeznünk, hogy a rendezvény évről évre mind nagyobb sikernek örvend, a közönség hálája pedig a telt házat mutató fergeteges tapsban jut kifejezésre. A virtuozitással felérő parázs táncvarázst láthattunk a színpadon. Az Együttes – nevét illik ezentúl csupa nagybetűvel írni! – olyan csúcsra ért, amely a profizmusban is meglehetősen ritka. Becsüljük meg minden tagját, fogadják szívbéli köszöntésünket!

Bölöni Domokos, Népújság

Share this post

PinIt
scroll to top