Marosvásárhelyi iskolaügy: A Maros Megyei Törvényszék visszautalta a vádiratot a korrupcióellenes ügyészségnek


A Maros Megyei Törvényszék kedden ismét visszautalta a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) azt a vádiratot, amelyben Tamási Zsolt iskolaigazgatót és Stefan Somesan volt főtanfelügyelőt vádolta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – szerinte törvénytelen – 2014-es létrehozásával.

A büntetőper előzetes eljárásának keretében született keddi határozatról Gogolák H. Csongor, Tamási Zsolt ügyvédje tájékoztatta az MTI-t. Amint elmondta, az első fokon meghozott határozat ellen fellebbezhet az ügyészség a hivatalos kiközlés utáni három napban. Ha a határozat jogerős marad, az ügy megint visszakerül a DNA-hoz a nyomozati szakaszba.

A törvényszék tavaly decemberben már megsemmisítette a vádirat bizonyos részeit, és felszólította az ügyészséget, hogy nyilatkozzon: fenntartja-e még a vádat. Az ügyészség akkor kiegészítette a vádiratot és fenntartotta a vádat, de – a mostani határozat szerint – nem megfelelően.

“Mi fenntartottuk, hogy az ügyész nem egészítette ki megfelelő módon a vádiratot. Kértük, hogy a törvényszék küldje vissza az egész ügyet a nyomozati szakaszba. Ez megtörtént ma” – nyilatkozott Gogolák H. Csongor ügyvéd.

Hozzátette: a vádiratban sem a kár, sem a károsult személyek, sem a törvénytelennek vélt cselekedetek nem voltak egyértelműen, egyénre szabottan leírva.

“Sérült a védekezéshez való jogunk, mert egy zavaros váddal szemben kellett védekezni” – fogalmazott az ügyvéd.

A korrupcióellenes román ügyészség (DNA) 2016 októberében kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és 2017 szeptemberében emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan és Tamási Zsolt ellen. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának a részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése a Római Katolikus Gimnázium megszűnéséhez vezetett.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót.

Az iskola újraalapításáról februárban törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban a román alkotmánybíróság márciusban alkotmányellenesnek minősítette. Az iskola végül az oktatási tárca augusztus 9-én elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját a szeptemberi tanévkezdéskor, immár II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven. A tanintézet élére ismét Tamási Zsoltot nevezték ki igazgatónak.