Meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot

Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét. A tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre, a talapzatra pedig, fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szövegeket is írtak.

arad-szabadsag-szobor

Bognár Levente, Arad alpolgármestere, elmondta, hogy az RMDSZ feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. A 13 vértanú közül hatnak az arcképét befestették a szoborcsoport déli és keleti oldalán, az alkalmazott színekből arra lehet következtetni, hogy nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt, nyilatkozta a MTI-nek az alpolgármester.

Az alpolgármester a szoborcsoportot 2004-ben restauráló művészek egyikével, Kocsis Rudolffal járt a helyszínen szemügyre venni a rongálás következményeit.

Kocsis Rudolf az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festéksprayt használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis Rudolf szerint a kő részek letakarítása lesz nehezebb.

A rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie.

Forrás: szekelyhon.ro

Share this post

PinIt
scroll to top