Meghosszabbította a hatósági felügyeletet az ügyészség Horváth Anna ügyében

Az ügyészség meghosszabbította a hatósági felügyeletet az ügyében – jelentette be Facebook-oldalán Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere.

Fotó: Horváth Anna/Facebook

Fotó: Horváth Anna/Facebook

„Az ügyészség ma meghosszabbította ügyemben a hatósági felügyelet és ezen belül az alpolgármesteri munkámtól való eltiltásomat. A döntést a holnap megfellebbezem, erről a bíróság várhatóan a jövő héten dönt” – írta szerda este az alpolgármester.

Horváth Anna elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy nem folytathatja alpolgármesteri tevékenységét.

„Az elmúlt 60 nap alatt valamennyi tanút kihallgatták, a vizsgálat végéhez közeledik, ezért úgy értékelem, hogy az eljárás megfelelő lebonyolítása nem lehet érv az eltiltásomra. Ebben az időszakban teljes nyitottsággal álltam a kivizsgálást végzők rendelkezésére. Bár én nem nyilatkozhatom a kivizsgálás menetéről, de fontosnak tartom elmondani, hogy a híresztelésekkel ellentétben, nem valamiféle feljelentés alapján indult ellenem eljárás, hanem ez egy február óta tartó, nemzetbiztonsági ügyben kiadott teljes körű megfigyelésemből származó lehallgatások értelmezéséből kezdődött ügy. Ebben a helyzetben nincs más megoldás: hinnem kell abban, hogy az igazság kiderítése a cél, és akkor be tudom bizonyítani ártatlanságomat” – írta Horváth Anna.

Ugyanakkor megköszönte a kolozsváriaknak, hogy kiálltak mellette.

„Köszönöm a kolozsvári emberek szolidaritását és kiállását, hiszen minden közösségi ember, közösségi vezető számára ez a legfontosabb” – írta még Facebook-oldalán Kolozsvár alpolgármestere.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) október 11-én elrendelte Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere 60 napos bírósági felügyelet alá helyezését. Az elöljárót befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Az intézkedés nyomán Horváth Annát alpolgármesteri hivatásának gyakorlásától is eltiltották.

A DNA arról tájékoztatta közleményében az AGERPRES hírügynökséget, hogy február és május között Horváth Anna alpolgármesteri minőségében megsürgette egy olyan ingatlanfejlesztési projekt engedélyeztetését, amelyben érdekelt volt egy üzletember. A projekt beindításához több dokumentumra is szükség volt, többek közt városrendezési és építkezési engedélyre, amelyekért a DNA szerint Horváth Anna 60 bérletet kért két fesztiválra, összesen körülbelül 20.000 lej értékben, amelyeket a választási kampányában dolgozó önkénteseknek ajánlott fel. A bérletek átadásáról a felek szponzori szerződést kötöttek, állítják az ügyészek.

Állításuk szerint Horváth Anna ígéretet tett az üzletembernek, hogy a választások után további ingatlanfejlesztési projektjeiben is segíteni fogja.

Október 13-án Horváth Anna bejelentette, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki a DNA-vizsgálat idejére.

Forrás: AGERPRES

Share this post

PinIt
scroll to top