Megnyilt az ország első bio-sörgyárja Maros megyében

Dumitru Matei, a Maros Megyei Tanfelügyelőség volt vezetője, a katedra mellől a sörgyártás mezejére vonult. Fiával közösen, megnyitotta Románia első bio-sörgyárját, a Maros megyei Laposnyatelepen.

A természetes, adalékokat nem tartalmazó sört gondosan kidolgozott, titkos recept alapján készítik. A bio-sörrel való kereskedés pedig annyira beindult, hogy egyelőre a kínálat nem tudja utólérni a megrendeléseket.

Dumitru Matei, volt főtanfelügyelő, több évvel ezelőtt is próbálkozott már a sörgyártással, kevés sikerrel. A finomítatlan sör „feltalálása” után azonban az üzlet beindult: hordószámra fogy a gyáracskából a bio-ital.

Nem puffaszt, nem okoz fejfájást, és mégis megvan az igazi sör-íze, holott a hagyományos összetevőkből készül – írja körül a terméket Matei. A vizet a helyi forrásból nyerik, a komlót pedig egy segesvári bio-termelőtől szerzik be – teszi hozzá.

A laposnyai gyárban készülő ital abban különbözik a klasszikus söröktől, hogy nem esik át a szűrési folyamatokon, amelyek egyébként rákkeltőek, hanem finomítatlanul kerül a hordókba – magyarázza Matei. Továbbá, hogy egészséges legyen, az erjesztés is pontosan 40 napon át történik, természetes úton, nem pedig három nap alatt, ahogy az egyéb gyártóknál szokás, kémiai adalékok segítségével. A sör alfa-aminosavakat tartalmaz, amelyek a rákos betegségek legyőzésében fontosak, és vitaminokban is gazdag.

A bio-sört már felavatták Marosvásárhelyen, de máig a pálmát a bukaresti elit kocsmárosok viszik el a megrendelésben. Eddig nagytételben folyik az eladás, de jövőre dobozokban is forgalmazzák a nedűt, ugyanakkor a termelést kiterjesztik, a kis gyárat pedig megnagyobbítják, és több alkalmazottat dolgoztatnak majd – tervezi a volt főtanfelügyelő.

Jelen pillanatban, a sört a piaci árakhoz képest olcsón lehet megvásárolni – 3 lejbe kerül egy üveg, amelyet ha a gyártótól veszünk meg, 2 lejért is megkapunk.

Share this post

PinIt
scroll to top