Mindig és mindenhol táncos vagyok, nem csak a színpadon!


A program célja volt bemutatni, és színpadra vinni a magyar gyerekek szabadidős tánc tevékenységeit, megmutatni a helyi értékek színességét, megváltoztatni a gyerekek és szülők életszemléletét.

A rendezvény mottója: “Mindig és mindenhol táncos vagyok, nem csak a színpadon!” – SBP

A rendezvényt Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitották meg köszöntő beszédjükkel, ezt követően Jakab István esperes mondott áldást.

A színpadon fellépett a bándi Csipkebogyó-, a maroskeresztúri Tipegők-, a paniti Bazsarózsa-, a szentiváni Gyöngyvirág-, a dicsőszentmártoni Apró Kökényes-, a ludasi Hajdina-, a marosvásárhelyi Napsugár-, a bethlenszentmiklósi Csillagszeműek-, a marosvásárhelyi Csillagfény- és a nyárádszeredai Kis Bekecs tánccsoportok, összesen több mint 230 fiatallal a színpadon.

A rendezvényt egy táncházzal zártuk, melyet az eleredő eső miatt sajnos bent, a Maros Művészegyüttes előterében tartottunk meg. Ezt követően a tánccsoportok levonultak a marosvásárhelyi nagyszínházba, ahol egy közös tánc keretében megnyitották a Székelyföld Napok vasárnapi gálaestéjét.

A rendezvény sokkal nagyobb sikert ért el, mint reméltük. Ez úton is köszönjük a Gethlen Gábor Alapkezelő ZRT, a Communitas Alapítvány, a TIBOO KFT és az ARTEZI KFT támogatását, a rendezvényt a továbbiakban is folytatni kívánjuk.

Imreh Barna
RITTE Egyesület elnöke