Tiltakoznak az Azomaros alkalmazottjai

azomuresBizonyos források szerint, ma több száz alkalmazott tiltakozott karszalagokkal az Azomaros vegyikombinátnál, az új kollektív munkaszerződésre vonatkozó tárgyalások miatt.

Holott az egyezkedés még javában zajlik a vezetőség és a szakszervezeti képviselők között, az alkalmazottak aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy ellenszegülhessenek a döntésnek, amennyiben a vezetőség nem hagyja jóvá a bérek emelését.

Az Azomaros szakszervezetének képviselői szerint, már többízben is tárgyaltak a kombinát vezetőségével a kollektív munkaszerződés felújítását illetően, amelynek érvényességi határideje 2012. december 31. Viszont máig sem jutottak közös nevezőre a felek.

Az alkalmazottak ugyanis fizetésemelést követelnek, az üzem vezetői azonban hallani sem akarnak róla. A béreket egyébként múlt évben emelték 10 százalékkal, a jövő év pedig a befektetések időszaka lesz – tervezik az Azomaros vezetői.

Maria Dăndărău, az Alternativa 2002 Szakszervezet alelnöke úgy nyilatkozott, amennyiben nem sikerül megegyezni a bérek növeléséről, az alkalmazottak jövő héten tiltakozó ülést szerveznek. Ovidiu Maior, az Azomaros szóvivője csupán annyival kommentálta a mai eseményeket, hogy a szakszervezeti képviselők és a vezetőség közötti tárgyalásoknak még nincs vége. Ennél többet nem volt hajlandó hozzáfűzni.

Share this post

PinIt
scroll to top