Válságos a karddal megszúrt rendőr állapota


Továbbra is válságos az állapota annak a rendőrnek, akit egy radóci (Rădăuţi) házkutatás közben karddal megsebesített az ügy egyik gyanúsítottja. Az orvosok visszafogottak a túlélési esélyeit illetően.

Fotó: observator.tv

A iaşi-i idegsebészeti kórház orvosa, Tudor Ciuhodaru elmondta, kedden megműtötték a sérült rendőrt, az éjszakát az intenzív osztályon töltötte, mesterségesen lélegeztetik.

“Továbbra is súlyos az állapota, mert komoly sérüléseket szenvedett, és szövődmények léphetnek fel” – tette hozzá.

Rendőrségi források szerint a sérült kollégái közül többen is vért adtak, hogy így segítsenek rajta.

A Suceava megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya kedd reggel nyolc házkutatást végzett egy bűnbanda felszámolása érdekében. Az egyik házkutatás során, Radócon a rendőrségi vizsgálat alatt álló személy karddal támadta meg Dan Ciprian Sfichi rendőrt, súlyos sérüléseket okozva fején és karján. A megsérült rendőrt előbb a suceavai, majd a iaşi-i kórházba szállították.

Carmen Dan belügyminiszter kedd este közölte, vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy miért nem viselt védősisakot a rendőr.

Forrás: AGERPRES

Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket iratkozz fel hírlevelünkre!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.