Vass Levente: Az RMDSZ támogatni fogja az oltástörvényt a képviselőházban


Az RMDSZ támogatni fogja az oltástörvényt a képviselőházban, amely döntő fórumként szavaz majd a jogszabálytervezetről – nyilatkozta csütörtökön Vass Levente képviselő.

Az RMDSZ-es honatya kifejtette, részt vett az oltástörvény kapcsán a szenátus egészségügyi szakbizottságában szervezett vitán, ismeri a jogszabály ellenzői által felhozott érveket.

“A bizottságban sikerült bevezetni egy olyan módosítást, amely megpróbál megoldást nyújtani azoknak a problémáira, akik nem hisznek az oltások kötelezővé tételében. A képviselőházban folytatni fogjuk ezt a munkát, és az oltások kötelezővé tétele mellett foglalunk állást” – mutatott rá Vass Levente, aki foglalkozását tekintve orvos.

A képviselő hangsúlyozta, amellett, hogy igyekszünk saját magunkat megvédeni a betegségektől, arra is oda kell figyelnünk, hogy a körülöttünk élők ne betegedjenek meg miattunk.

“Ez az elv arra kötelez, hogy támogassuk az oltások kötelezővé tételét” – tette hozzá Vass.

Forrás: AGERPRES