Vége a tüntetésnek: a családorvosok ismét rendes ütemben dolgoznak

Nem kell többet aggódniuk a pácienseknek az árkedvezményes, illetve ingyenes receptek miatt: a megye családorvosai megkötik a Megyei Egészségügyi Biztosítóházzal a szerződést, így a megszokott ütemben dolgozhatnak.

Megszületett az alku, a háziorvosok pedig elégedettek az új szerződés kikötéseivel, ezért is írják azt alá a Biztosítóházzal. Ennek értelmében, kiállítják az ártámogatott és az ingyen gyógyszerekre szóló recepteket, ugyanakkor vizsgálni is díjmentesen fognak.

Manuel Butiulcă, a Biztosítóház szóvivője úgy nyilatkozott, a megye 310 családorvosa közül 75-en már tegnap aláírták a szerződést. A többieket pedig a napokban várják a formaságok lebonyolítására.

Az új feltételek alapján, a családorvosok már nincsenek a 20 betegre kötelezve, annál is többet megvizsgálhatnak egy nap. Ugyanakkor eltünt az a küszöb is, amely az ingyenes vagy árkedvezményes gyógyszerek kiírására vonatkozott. Így most már bármennyi receptet kiállíthatnak az orvosok – nyilatkozta Ileana Mihăescu, a Megyei Családorvosok Szövetségénel elnöke. Hozzátette, tanácsos előbb a rendelőbe telefonálni és előjegyzést kérni, amennyiben vizsgálatra vagy gyógyszerért menne a páciens, hogy elkerülhető legyen a torlódást.

Share this post

PinIt
scroll to top