Elhalasztották a szondafelbocsájtást

Elhalasztották a sztratoszféra-ballon május 13-ára, keddre tervezett felbocsájtását az ukrajnai események hatására szervezett romániai légi hadgyakorlatok miatt.

Az új időpontról a szervezők a későbbiekben tájékoztatják a közvéleményt, annyi biztos, hogy május 20-a előtt semmiképpen sem kerülhet sor rá, addig ugyanis tartanak a hadgyakorlatok.

A román légtér fölötti repülések biztonságáért felelős hivatal (ROMATSA) biztonsági okokra hivatkozva új időpontot kért a ballon felbocsátására, május 12-20. között nem engedélyeznek hasonló légi tevékenységet.

A szondán egyébként külső és belső hőmérő, ózonmérő és rádióaktivitás-mérő eszköz valamint egy fényképezőgép is helyet kap. A tervek szerint körülbelül egy órányi emelkedés után lép be a sztratoszférába, majd újabb fél órányi emelkedés után 35-40 kilométeres magasságba jut, ahol a ballon megsemmisül, a műszeregyüttes pedig egy ejtőernyővel ereszkedik vissza a földre.

Forrás: Székelyhon.ro

Share this post

PinIt
scroll to top