Szeptember 23-25 között kerül megrendezésre a Vármezői Hőlégballon Fesztivál

Gőzerővel szervezik az ország legnagyobb hőlégballon-fesztiválját, a rendezvény továbbra is a felső-nyárádmenti Vármezőn várja az érdeklődőket. A szervezők idén is sok látogatóra számítanak, nemcsak az országból, hanem külföldről is, mondta az esemény főszervezője.

holegbalon_2009

Idén szeptember 23-25 között ismét megrendezésre kerül a vármezői hőlégballon fesztivál, számolt be Kádár Levente, a fesztivál főszervezője, a Zi de Zi napilapnak adott szombati nyilatkozatában.

„Ebben az évben a fesztivált szeptember utolsó hétvégéjén, 23-25. között rendezzük meg. Az idén is valami különlegessel készülünk. Mivel az esemény évről évre növekszik, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ezért már a tizenegyedik alkalommal lesz megszervezve. Nemcsak az ország területéről érkeznek látogatók, hanem külföldről is, akik sok esetben már hónapokkal azelőtt nagy érdeklődést mutatnak a rendezvény iránt”, mondta a főszervező.

Szeptember 23-án, pénteken kerül sor a hivatalos nyitóünnepségre. Ezt követően technikai megbeszélésen vesznek részt a benevezett csapatok, majd egy szabad repülés zárja a napot.

Szombaton a technikai megbeszélést sárkányrepülés, valamint motoros ejtőernyőzés követi. Vasárnap tartják a zárórendezvényt, azonban ezen a napon is lesz szabad, illetve rögzített repülés.

Share this post

PinIt
scroll to top