Zalaegerszegi nap a Forgatagon

Marosvásárhely egyik testvérvárosa, Zalaegerszeg kapja a főszerepet augusztus 28-án, csütörtökön a Vásárhelyi Forgatagon. A nyolcszáz kilométerre lévő anyaországi város több mint húsz fős küldöttsége zalai finomságokkal készül a Maros-partra, valamint két helyi zenekar is megmutatja, hogyan csinálják a bulit Zala megyében.

zalai_prosza

Csütörtökön kora délután nyílik a vásár a Maros-parton, s azzal egyidőben elkezdődnek a gasztronómiai programok is. Zalaegerszeg testvérváros gasztronómiai bemutatkozót tart 13 órától, a látogatók megismerhetik a térségre jellemző prószát és dödöllét, és természetesen meg is ízlelhetik. 17 órától a térség vadállományát ismertetik, ugyanakkor a zalaegerszegi vadpörköltet meg is lehet kóstolni. A gasztronómiai bemutatókat a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület képviseletében a Piccolo Étterem, a borokat a Zala Megyei Borturisztikai Klaszter mutatja be.

Este két zalaegerszegi zenekar lép fel a Maros-parti színpadon, 19 órától a Hard Chords, 21 órától a Phantom koncertezik.

A Hard Chords zenekar korábbi formációkban írott számokat és feldolgozásokat játszik. A repertoárban Jimi Hendrix, Cream, Lenny Kravitz, Audioslave, Foo Fighters, KEX és Pókháló dalok szerepelnek. A fő céljuk az, hogy a kedvenc dalaik a saját értelmezésükben, az ő szájízük szerint szólaljanak meg. „A tagok saját zenei világukat hozzák be, és így tükrözik azt, hogy nekünk mit jelentenek ezek a dalok. A tagok a korábbi formációkban a bluestól a rockon át egészen a progresszív műfajokig sok mindenben kipróbálták magukat, és a megszerzett tudást ebben a zenekarban kamatoztatják” – mondják magukról a fiúk. A zenekar tagjai: Gál Szabolcs (ének), Virrasztó Márton (gitár), Kajos Roland (dob), valamint Szilágyi László (basszusgitár).

A Phantom zenekar 2006-ban alakult Zalaegerszegen. A dallamos rockzenét játszó csapat elsősorban feldolgozásokkal szórakoztatja közönségét. A koncert gerincét a közös nagy kedvenc, a ToTo zenekar híres dalai alkotják. Ezen kívül felcsendül néhány jól ismert, mára már talán klasszikusnak számító populárisabb dal is. A formáció, az ebben a műfajban megszokott hangszereléssel áll színpadra: gitár (Salamon Attila), billentyűk (Svertsits Tamás), basszusgitár (Kozma Ádám), dob (Novák Ferenc, Hollé Maximilian), valamint ének (Jandovics Viktória). A zenekar számára a legfontosabb az együtt zenélés örömének, szeretetének átadása a közönségnek – ezt képviselik Marosvásárhelyen is.

A zalaegerszegi zenekarok résztvevői a szeptemberi Könnyű Zenei Könnyű Zalai rendezvénynek, amely része a VII. Belvárosi Szüret és Zalai Teríték Bor- és Gasztrokulturális fesztiválnak, amely a régió legnagyobb borfesztiválja.

Ha nincs Forgatag Vásárhelyen, akkor élő a szlogen, hogy MINDENKI EGERSZEGRE

Share this post

PinIt
scroll to top