Posts Tagged ‘Adevărul’

„Álljatok le!” – az Adevărul petíciója a politikai viszály megállításáért

Körülbelül két hónapja uralkodik Romániában a politikai instabilitás, ez pedig kihat a gazdaságra, és az ország lakóinak mindennapi életére is. A politikusok, úgy a hatalmon lévők, mint az ellenzékben állók, de a felfüggesztett államfő, Traian Băsescu, és az ideiglenes vezető, Crin Antonescu is heves vitákba bocsátkoznak, valamennyien megfeledkezve Románia reális problémáiról: az állami intézmények hanyatlásáról, a szárazságról, amely előbb-utóbb komoly drágításokhoz vezet, a lej mélyzuhanásáról, vagy az európai pénzalapok blokkolásáról – vázolja fel az aktuális helyzetet az Adevărul.ro. (more…)

A román sajtó szerint megtervezett volt Emil Boc lemondása

Megtervezett volt Emil Boc lemondása, az eddigi román miniszterelnök már jó ideje előkészítette távozását hivatalából – írta kedden a román sajtó.

Emil Boc hétfőn mondott le kormányfői posztjáról, ami egyben a teljes román kormány lemondását jelenti. Az Evenimentul Zilei című román napilapban Ion Cristoiu politikai elemző szerint Boc azért mondott le csak hétfőn, mert meg kellett várnia, amíg befejezi bukaresti látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. (more…)



Így turbózd fel az immunrendszered

5 étel, amit kerülni kell, ha lapos hasat szeretnél

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más